Hackertámadás érte az olimpia szervereit

hacker
Szöul |

Hackertámadás érte a phjongcshangi téli olimpia szervezőbizottságának (POCOG) szervereit szombat este, a játékok megnyitója idején.

A POCOG szombaton közölte, hogy a kalóztámadás zavart okozott a sajtóközpont digitális televíziós műsorszolgáltatásában (IPTV). A szervezők leállították a szervereket, hogy megakadályozzák a még nagyobb károkozás. Emiatt nem volt elérhető az olimpia hivatalos honlapja, aminek következtében azok a szurkolók, akik interneten vásároltak jegyet a sporteseményekre, nem tudták kinyomtatni a foglalásokat igazoló szelvényeket.

A zavart csak helyi idő szerint szombat reggel nyolc órakor sikerült teljesen elhárítani. A hackertámadás forrása egyelőre nem ismert.

A szervezőbizottság hangsúlyozta, hogy a hackertámadás a téli olimpiai játékok szempontjából nem létfontosságú számítógépes rendszerekben okozott zavart néhány órán át, és sem a sportolók, sem a látogatók biztonsága nem volt veszélyben.

A dél-koreai hatóságok különbizottságot hoztak létre az eset kivizsgálására, és mihelyt fényt derítenek rá, tájékoztatják a nyilvánosságot. 

Kiberbiztonsági szakemberek arra figyelmeztettek korábban, hogy az olimpiai játékokhoz hasonló nagyszabású rendezvények internetes rendszerei számítógépes kalózok súlyos támadásainak lehetnek a célpontjai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?