Gyurta Dániel szerint is gondok vannak a magyar úszósporttal

Budapest |

<p>Gyurta Dániel sok mindenben egyetért Hosszú Katinkával, s szerinte a magyar úszásban tapasztalható problémáknak a versenyzők látják kárát.</p>

"Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni" - nyilatkozta az olimpiai és világbajnok mellúszó a 24.hu internetes portálnak, hozzátéve, hogy "látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül".

A 27 éves versenyző szerint a jelenlegi helyzet különösen ártalmas a jövő évi hazai világbajnokságra készülő versenyzőknek, akik közül többeknek ez a verseny lesz pályafutásuk csúcspontja.

"Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe" - zárta mondandóját Gyurta.

A Rióban három aranyérmet nyert Hosszú Katinka kedden nyílt levélben szólította fel lemondásra Gyárfás Tamást, a magyar szövetség elnökét, mert szerinte a magyar úszás rendszere érdekek mentén szerveződik, s nem az úszás és az úszók a lényegesek. Többek között megemlítette még, hogy szerinte a feltételek mind a mai napig rosszak, a profi felkészülés körülményei nem biztosítottak sem az uszodában, sem a szárazföldi edzések terén.

Gyárfás Tamás szerdán jelezte, nem mond le, s a helyzet megoldására törekszik.

Gyurta Dániel rövid időn belül másodszor adott hangot nemtetszésének a szövetséggel kapcsolatban. A hónap elején a rövidpályás országos bajnokságot követően bírálta Hargitay András szövetségi kapitányt, amiért öccsét, Gergelyt nem akarta nevezni 400 méter vegyesen a rövidpályás világbajnokságra, annak ellenére, hogy jobb időt ért el a szezonban Bernek Péternél. A kapitány ezt követően változtatott elhatározásán és betette Gyurta Gergelyt 400 vegyesen is a csapatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?