Gútai kapus volt
 a gútaiak veszte

kézilabda
Gúta |

Nem sikerült a gútaiaknak visszavágniuk a pozsonyi kézilabda-akadémiásoknak (Bratislavská hádzanárska akadémia), akiktől legutóbbi összecsapásukon hatvan gólt kaptak.

Ezúttal hazai környezetben maradtak alul négy góllal (32:36), pedig a félidőben még hat találattal vezettek a férfi I. kézilabdaliga A csoportjának 11. fordulójában. „Nagy revansot szerettünk volna venni, mert az a hatvan gól nem maradt nyom nélkül bennünk. Az első félidőben vitt bennünket az akarás, s annyi energiát kivett a játékosokból, hogy az utolsó húsz percre nem marad elég, a fővárosiak a végén fizikailag sokkal jobbak voltak, mint védenceim – nyilatkozta lapunknak Gőgh Péter gútai edző, aki azt is elárulta, abban, hogy a vendégek fordítani tudjanak a második félidőben, a kapuba küldött Csente Sándornak is nagy érdemei voltak. – Saját nevelésű ifjúsági korosztályos válogatottról van szó, aki tőlünk került Pozsonyba, és ismeri egykori csapattársai lövési szokásait, amit védéseinél kellőképpen kamatoztatott is. Játékosaim pedig nem éltek azzal az előnnyel, hogy ismerték gyengéit, mert a pattintott dobásokat alig alkalmazták.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?