Grúz ellenfele lehet a Videotonnak

<p>Minden bizonnyal a grúz Zestafoni együttesével találkozhat a Videoton FC a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében, de ehhez előbb ki kell harcolnia a továbbjutást jövő szerdán, a kétgólos előnnyel Székesfehérvárra érkező osztrák Sturm Grazzal szemben.</p>

Az európai szövetség nyoni székházában megtartott pénteki sorsoláson kiderült, hogy a következő fordulóba jutó együttesnek a Zestafoni és a moldovai Dacia Chisinau párharcának nyertesével kell megküzdenie, s mivel a grúzok szerdán hazai pályán 3-0-ra verték riválisukat, nagy valószínűséggel ők lépnek tovább.

A magyar bajnok szerdán, a 2. forduló első mérkőzésén 2-0-ra kapott ki Klagenfurtban a Szabics Imrét is foglalkoztató osztrák aranyérmestől. Ha a székesfehérvári gárdának sikerül fordítani és továbbjut, akkor a 3. körben az első, július 26-án vagy 27-én sorra kerülő összecsapást idegenben játssza, a visszavágót pedig augusztus 2-án vagy 3-án rendezik Magyarországon.

A 3. fordulóban bekapcsolódó belga bajnok, a Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Genk a szerb Partizan Beograd és a macedón Skendija párharcának győztesével találkozik.
Az Európa Liga-selejtező 3. körének sorsolását ugyancsak pénteken tartották meg az UEFA-székházban, s a három magyar együttes közül talán az MVM Paks kapta a legismertebb lehetséges ellenfelet, mégpedig a skót Heartsot, amely kiemeltként csak a 3. fordulóban kapcsolódik be a küzdelembe. A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató tolnaiaknak ugyanakkor előbb még túl kell jutniuk a norvég Tromsön, amellyel csütörtökön, a székesfehérvári Sóstói Stadionban 1-1-es döntetlent játszottak. Ugyancsak 1-1-et ért el a kazah Aktobe ellen hazai környezetben a Kecskeméti TE-ERECO, amely - ha továbblép - a következő körben az orosz Alanyija Vlagyikavkazzal mérkőzhet meg. A jövő csütörtökön sorra kerülő norvégiai visszavágót egygólos (2-1) előnnyel váró Ferencváros - ha túljut az Aalesundon - a litván Suduva és a svéd Elfsborg párharcának győztesével találkozhat a 3. fordulóban. Az Elfsborg 1-1-es döntetlent ért el az első összecsapáson.

A harmadik kör első mérkőzéseit július 28-án, a visszavágókat pedig augusztus 4-én játsszák, a sorsoláson az is kiderült, hogy az FTC és a Paks egyaránt hazai pályán, a Kecskemét pedig idegenben kezdene.

A magyar érdekeltségű külföldi együttesek közül a válogatott Szalai Ádámot, illetve Stieber Zoltánt a soraiban tudó német Mainz a finn KuPSszal vagy a román Gaz Metannal, a korábbi válogatott Leandrót foglalkoztató ciprusi Omonia Nicosia a litván Tauras és a holland ADO Den Haag, a Szélesi Zoltánnal felálló görög Olimpiakosz Volosz pedig a luxemburgi Differdange és az észt Levadia párharcának nyertesével csap majd össze az Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?