„Görbicz tőlünk megy nyugdíjba”

<p>Több mint húsz éve tagja a győri női kézilabdaklub vezetésének, négy évvel ezelőtt elnök lett. Állítja, a siker titka, hogy mindig akkor léptek szintet, amikor megteremtették ennek a feltételeit. Kelecsényi Ernővel beszélgettünk.</p>

Hogyan került kapcsolatba a kézilabdával?Világéletemben a sport közelében voltam, ott éreztem igazán otthon magam. Hivatásomul a bankszakmát választottam, de amikor 1989– 90 körül Győrbe kerültem, az ETO közelében mozogtam. 1991-től elnökségi tag voltam, tehát azt, hogy 2011-ben elnök lettem, megelőzte egy több mint húszéves jelenlét a klub életében. Bankárként is próbáltam a klub munkáját segíteni, ennek az egyik legláthatóbb jele az volt, hogy amikor még volt férfi és női szakosztályunk is, akkor a férficsapat névadó szponzora három évig a zsolnai központú Tento volt. Az OTP Bank szlovákiai részlegének vezérigazgatójaként évekig Pozsonyban dolgozott. Hogyan került ide?Az OTP-nél a pult mellett kezdtem, de két-három évente egy szinttel feljebb léptem. 2000-ben kerültem fel Budapestre a központba, akkor kezdett a bank külföldi akvizíciókban gondolkodni, és elsőként merült fel az IRB bank megvásárlása. 2002-ben kerültem Pozsonyba, számomra óriási lehetőség volt, hogy a nulláról építhetek fel egy bankot. Nyolc évig dolgoztam itt, megismertem, bejártam egész Szlovákiát. Itt is ragadt végül Pozsonyban.Hét éve költöztem ide. Van egy közös családi vállalkozásunk itt, egy nemzetközi iskola a Horský parkban. Szeretem Pozsonyt, élhető város, és mégis főváros. Most visszafelé ingázom, mint korábban, addig Győrből jártam Pozsonyba, most Pozsonyból autózom Győrbe. De az egész életem ingázás, mindig bejáró voltam. Szlovákul csak akkor tanult meg, amikor idekerült?Igen. Amikor idejöttünk, el kellett dönteni, mi lesz a kommunikáció nyelve a bankban. Rájöttünk, hogy nagyon kevesen beszélnek angolul, így nekiestünk a szlováknak. Én magam ezt kihívásnak éltem meg, előtte egy szót sem beszéltem szlovákul, igaz, angolul sem túl jól. Egyébként vannak felvidéki gyökereim, a családom Perbetéről származik, az unokatestvérem máig ott él. Visszatérve a kézilabdára: összehasonlítva a mai Győrt az 1991-es klubbal, mennyivel nőtt a költségvetés?Ezt nagyon nehéz megmondani. Nem könnyen összehasonlítható az akkori forint vásárlóértéke a mostanival, de több tízszer nagyobb a költségvetés, mint akkor. A klub szervezetében nyilván nincs ekkora növekedés, akkor hárman dolgoztak ott, most kilencen vagyunk. Szakmai szempontból viszont óriási a fejlődés: akkor száz gyerek tartozott hozzánk, most ezer. Ehhez az ezer gyerekhez van harminc iskolai kapcsolatunk, és ötven edző. Mik voltak azok a kulcsmomentumok, amelyek kellettek ahhoz, hogy a Győri ETO Európa egyik legmeghatározóbb klubja legyen?Ez a klub mindig lépésről lépésre haladt, addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Nem mentünk bele irreális dolgokba, mindig akkor léptünk nagyot, amikor megteremtettük ennek a hátterét. Ezek nagyon jól nyomon követhetőek, hogy mikor lépett be az első névadó szponzor, a Győri Keksz, majd négy évvel később a Graboplast, és 2005-ben jött az Audi, amely a profizmusával megmutatta nekünk, hogyan kell ezt csinálni. Az a hitvallásom, hogy a sport és a gazdaság teljesen egyforma módon kezelhető, és én úgy próbálom a klubot is kezelni, mint egy céget. Ismerve az európai női kézilabdát, nyugodtan mondhatom, páratlan, amit nekünk a két főtámogatónk, Győr városa és az Audi nyújt. De a támogatásuk a költségvetésünk 40%-át teszi ki, az összes többit a napi munkával kell megszereznünk. Hogyan lehetett a világ meghatározó játékosait Győrbe csábítani, főleg ennek az építkezési folyamatnak az elején?Az első egy-két évet kivéve mindig játszott légiós a csapatban. Kezdtük a szlovák játékosokkal, aztán jött a román vonal, Spiridon, Bradeanu és a többiek… Bradeanu volt az, aki megteremtette az átmenetet, hiszen kilenc évig játszott nálunk, és még itt volt, amikor az első norvég, Katrine Lunde idejött. Az ő érkezése volt az áttörés. 2010-ben jött, előtte a Viborggal játszottunk BL-döntőt, ő ott védett velünk szemben, és ott világossá válhatott számára, hogy a Győr olyan klub, amellyel eredményeket tud produkálni. Később a BL-győzelmek is nyilván vonzerőt jelentettek, és ne hagyjuk számításon kívül a megbízhatóságot sem. Sajnos Európában több klub is pénzügyi problémákkal küzd, nálunk fix pont, hogy mindenki megkapja azt, amit a szerződésben vállalunk. A kilenctagú elnökségünk munkája nagyon fontos a klub életében. Vannak köztük kézilabda-szakemberek is Pálinger Katalin és Róth Kálmán személyében, de a többiek az üzleti életből jönnek. Ketten-ketten a két főtámogatót képviselik, az Audit és a várost, de a PricewaterhouseCoopers is képviselteti magát. Az ő tudásuk nagyon fontos feltétele annak, hogy idáig jutottunk. A légiósoknál a balkáni vonal után jöttek a norvégok, aztán lett német, holland kézilabdázója is a klubnak – ez egy tudatos váltás volt, mert ott kezelhetőbb játékosok vannak?Nem a nemzetiség a fontos, hanem a kvalitás. Ha végignézünk az átigazolásainkon, akkor az elmúlt tíz évben szinte mindenki megfelelt az előzetes várakozásoknak. Susann Müller volt az, akiről ez nem igazán mondható el, hiszen a szezon végét sem töltötte már nálunk. Fantasztikus kézilabdázó, viszont nem tudta kezelni fejben a helyzetet. A két holland játékosnál nagyon komoly szempont volt a személyiségük, a pozitív hozzáállásuk. Most a klubban van hét légiós és kilenc magyar kézilabdázó, és ez az összeállítás fantasztikus összhangban és hangulatban képes együtt dolgozni. A játékosok a fizetésükön kívül milyen egyéb juttatásokat kapnak az ETO-ban?A pénz két részből tevődik össze, van egy fix rész és egy eredményességi prémium. Csak a nemzetközi eredményességet díjazzuk külön, a prémium a Final Fourba jutásra és a BL megnyerésére vonatkozik. Úgy gondoljuk, hogy a magyar bajnokság és a Magyar Kupa benne van a fizetésben. Ha az éves jövedelmét nézzük egy játékosnak, akkor a prémium az átlag 20%-át teszi ki. A nem győri játékosok lakhatásához hozzájárul a klub, az Audi névadószponzor-kapcsolatból származik egy autó, amelynek a feltétele a válogatottság. Biztosítást kötünk a játékosok számára, támogatjuk a nyelvtanulásukat, a külföldiek magyarul, a magyarok angolul tanulnak a klub költségén. A kisgyermekes játékosoknak hogyan igyekszik segíteni a klub?Heidi Löke kisfia, de vezetőedzőnk, Ambros Martín mindkét fia is az Audi-iskolába jár. Mindenki megkapja azt a segítséget, hogy csak a kézilabdára figyeljen, van egy komoly „szerviz” is a játékosok részére. Mi tényleg azt szeretnénk, hogy eddzenek és játsszanak. Ha hivatalos ügyeket kell intézniük, van olyan kolléga, aki elmegy velük és segít. Aki élt már külföldön, az tudja, hogy az adaptációhoz ezek nagyon fontos részletek. Önnek mekkora beleszólása van abba, hogy melyik játékost igazolják le? Vagy ez teljesen az edző hatásköre?Ennek a munkának az a sava-borsa, hogy összerakjuk azt a keretet, amely végigjátszik egy szezont. A világ nőikézilabda-piaca nem olyan nagy, hogy ne lenne folyamatosan teljes rálátásunk. Én magam is rengeteg mérkőzést nézek meg, válogatott meccsekre járunk, ott vagyunk minden Eb-n és vb-n, s természetesen a tévében vagy az interneten is követjük a mérkőzéseket. Kiválasztunk öt játékost egy pozícióra, és az edző ebből csinál egy fontossági listát, milyen sorrendben haladjunk, kit szólítsunk meg először. A tárgyalásokat én bonyolítom, de a szakmai alapot az edző adja, az elnökség pedig jóváhagyja a konkrét transzfereket a konkrét szerződési feltételekkel. Ha egy posztra ETO-szintű játékost akarunk, akkor háromnál többet nem tudunk felsorolni. Ez azért van, mert magas szintet képviselünk, és kevés a topjátékos. Az európai női kézilabdaklubok szövetségének elnökeként is azon dolgozom, hogy Európa minél erősebb legyen, mert egy BL-győzelemnek akkor van értéke, ha nagy harcban kell megszerezni. Azt szeretném, hogy egyszer elérjük a férfi BL szintjét, hogy ne legyenek olyan nagy különbségek a csapatok között. A Győr ma Európa egyik topcsapata. Mennyire lehetett volna mindezt elérni magyar edzővel?Nem fognak ezért szeretni, de semennyire. Ha Magyarországon valamelyik női csapat valamit el akar érni, akkor külföldi edzőt hoz: Vác, Siófok, most a Dunaújváros. Az elmúlt négy évben dolgoztam a Magyar Kézilabda-szövetség elnökségében is. Sokszor elmondtam, hogy valami hiba történt. Az utóbbi húsz évben egy-két kivételtől eltekintve nem tudtunk felmutatni fiatal magyar edzőt, akit kinevelt az edzői társadalom arra, hogy nemzetközi szinten tudjon dolgozni. Pedig az edző az alap. Említettem az utánpótlást, amire nagyon büszke vagyok, talán még büszkébb, mint a felnőtt csapatra. Egy olyan rendszert működtetünk, két akadémiával, NB I-es fiókcsapattal és több mint 1000 gyerekkel, amely biztosítani fogja a hosszú távú utánpótlást. Nagyon komolyan vesszük ezt, de az egyik legnagyobb problémánk, hogy megfelelő szintű edzőket találjunk. Jelenleg Ambros Martín szakmai elvei alapján működik az utánpótlásképzésünk, amelyet teljesen átalakítottunk. Nagyon bízom benne, hogy ez robbanni fog. De az elmúlt húsz év is sikertörténet volt, hiszen körülbelül 200 olyan játékos volt ebben az időszakban, aki ETO-nevelésként játszott a magyar NB I-ben. Most sincs olyan első osztályú magyar csapat, ahol ne lenne három-négy. Az utánpótlás átszervezése mit jelent pontosan?Lecsökkentettük a csoportlétszámokat, egy csoportban legfeljebb 18 gyerek van a még effektívebb edzésmunka érdekében. Az utánpótlásképzés fizikai, technikai, taktikai és mentális képzés, ez utóbbi nálunk korábban hiányzott, most emeltük be a munkába. A fizikai felkészítésnek egy részét egyéni képzéssé alakítottuk, a játékosok egyéni képességeihez hangoltuk. Külön hangsúlyt fektetünk például a beállósképzésre. Azt is be kellett látnunk, hogy túlterheltük a játékosainkat, most már egy gyerek egy hétvégén csak egy meccsnyi időt játszik. Korábban egy gyerek egy hétvégén két-három mérkőzést játszott, s mire elérte azt a kort, hogy igazán kézilabdázó lehetett belőle, addigra kiégett. A székelyudvarhelyi utánpótlás-akadémiájuk Görbicz Anita nevét viseli. El tudja képzeli a Győrt Görbicz Anita nélkül? Vagy el tudja képzelni azt a momentumot, amikor Görbicz aláír a Larvikhoz?Ilyen nem lesz. Ő tőlünk megy „nyugdíjba”. Még két évig szerződése van, remélem, utána is játszik még, és abban is megállapodtunk, hogy az aktív pályafutása után is ebben a klubban fog szerepelni. Hogy milyen pozícióban, az még kérdés, de az nem, hogy Görbicz Anita és az ETO egy és ugyanaz. Egy teljesen hipotetikus kérdés a végére: mit olcsóbb fenntartani, egy nemzetközi szinten nem annyira sikeres első osztályú futballcsapatot, vagy egy nemzetközi szinten kimagasló női kézilabdacsapatot?Ez nagyságrendileg ugyanaz. Egy magyar szinten játszó jó futballista körülbelül annyit keres, mint egy nemzetközi szintű női kézilabdázó. Bőd Titanilla, Molnár Norbert
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?