Goffa Rimaszombatban

Rimaszombat |

<div>A tavaszi idényben az 56 éves Vladimír Goffa irányítja a II. labdarúgóliga keleti csoport- jában jelenleg az utolsó helyen álló rimaszombatiakat.</div><div>&nbsp;</div>

A rimaszombati futballcsapat jövő hétfőn kezdi meg a felkészülést, immár Vladimír Goffa irányításával. A magyarul nem beszélő szakvezető magyar nyelven közölte a hírt a Facebook-oldalán, a Google-fordító így adta vissza a szavait: „Január óta lettem edző egy focicsapat Rimaszombat a másodosztályban, míg a vezetőedző a fiatalok. Kívánj szerencsét a harc a mentőcsapat jelentős veszteséget az utolsó helyen. Alig várom, hogy.” A tréner 2002-ben már dolgozott Gömörben, akkor az együttes a II. liga élmezőnyéhez tartozott. Most teljesen más szituációban érkezik – a rimaszombatiak az utolsó helyen állnak, mindössze 12 pontot gyűjtöttek, s hármat még abból is levontak tőlük egy befizetetlen számla miatt. „Szlovákiában több mint 200 Pro-licences és több mint 400 A licences edző van, miközben az első és a második ligában összesen 36 klub szerepel. A konkurencia tehát nagyon nagy, minimális a munkalehetőségek száma, minden edző örül, ha munkát talál. A másodosztályú klubok sajnos általában csak tengődnek, a Fortuna Ligán kívül nem egyszerű játékosnak és edzőnek lenni. De aki szereti a fociéletet, az nem panaszkodik, és igyekszik átküzdeni magát a gondokon. Becsülöm a bizalmat, amit kaptam, hogy fellendítsem a rimaszombati labdarúgást” – nyilatkozta lapunknak a frappáns meglátásairól és kiváló motiváló készségéről is ismert szakvezető, aki az A csapat vezetése mellett az utánpótláscsapatok sportigazgatója is lesz. A korábbi vezetőedző, Marián Kudlík az U19-es együttes irányítását veszi át Miroslav Špaček helyett, aki az új évtől már csak az V. ligás feledieket vezeti. Geri Gergely, aki eddig az utánpótlásért felelt a klubban, Zólyomban folytatja Anton Jánoš pályaedzőjeként. Goffának nem lesz könnyű dolga azért sem, mert a klub korosztályos csapatainak nagy része is sereghajtó a maga bajnokságában. „A helyzet nem rózsás, de bízom benne, hogy a várossal és a kollégákkal együttműködve a pályára csábítjuk a fiatalokat, és a lelátókra a nézőket” – mondta lapunknak Goffa. A tréner hangsúlyozta, döntésében szerepet játszott, hogy 14 éve nagyszerű időszakot élt meg Rimaszombatban. „Az őszi idény végén a harmadik helyen álltunk a besztercebányaiak mögött, de ajánlatot kaptam az élvonalbeli zsolnaiaktól, és Sedmák úr az élő szerződésem ellenére elengedett. Az a csapat az egyik legjobb társaság volt, amellyel valaha is összehozott a sors. Ha találkozok azokkal a játékosokkal, mint Staňo, Ďuriš, Šuhaj, Švikruha, Pastva, Piszár és a többiek, mindig jó szívvel emlékszünk arra az időszakra. 2010-ben az ificsapatot vettem át fél évre, az utolsó helyen álltak, de sikerült bentmaradnunk. Megszerettem a várost és az embereket, mindig kitűnően éreztem itt magam, ezért nagyon örülök, hogy ismét itt vagyok” – fogalmazott Vladimír Goffa. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?