Giro d'Italia – Dainese első etapsikerét aratta

Alberto Dainese

Alberto Dainese nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amelyen Juan Pedro López ismét megtartotta az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót.

Szerdán a Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométeres táv várt a mezőnyre kategorizált emelkedő nélkül, mindössze 480 méter szintkülönbséggel. A nap első, kétfős szökését a táv fele után nem sokkal utolérte a jóváírás másodpercekben érdekelt mezőny. Ezután a belga Dries De Bondt indított magányos kísérletet, őt az egy kilométeres kapu előtt kicsivel érték utol a sprintvonatok.

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a kiváló felvezetést kapó, viszonylag korán indító francia Arnaud Démare ünnepelhet, ám az utolsó métereken hárman is megelőzték. Köztük Dainese, a DSM 24 esztendős olasz versenyzője, aki pályafutása első etapgyőzelmét ünnepelhette háromhetes viadalon. Másodikként a Reggio Emiliában 2017-ben diadalmaskodó kolumbiai Fernando Gaviria, harmadikként a Cofidis olasz versenyzője, Simone Consonni ért célba.

Az összetett élcsoportja annyiban változott, hogy a részhajrában gyűjtött három másodperces időjóváírásának köszönhetően az ecuadori Richard Carapaz két pozíciót javítva előrelépett a második helyre. A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) a mezőnnyel ért célba, Fetter Erik (EOLO-Kometa) 22, Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 23 másodpercet kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?