GALÉRIA: Bottasé az első rajtkocka a Spanyol Nagydíjon

spanyol nagydíj

A világbajnoki pontversenyben vezető Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, egyben az idei harmadik pole pozíciója.

Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös vb-győztes brit Lewis Hamilton startolhat majd, míg a harmadik kockából a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője kezdheti meg a 66 körös futamot.

A Mercedes fölénye változatlanul megkérdőjelezhetetlen, Bottas ráadásul most jobbnak tűnik Hamiltonnál, miután sorozatban harmadszor győzte le az időmérőn a brit címvédőt, és a spanyol pályán is több mint hattized másodperccel gyorsabb volt csapattársánál.

A dobogó alsó fokáért a szabadedzések és az időmérőn látottak alapján nagy eséllyel a Ferrari és a Red Bull pilótái küzdhetnek majd meg, Vettel mellől Max Verstappen rajtol, míg a harmadik sorból Charles Leclerc (Ferrari) és Pierre Gasly (Red Bull) indul egymás mellől.

A Spanyol Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

Galéria

A teljes rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
    4. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    6. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
    7. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
    8. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
    9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    10. sor:
Robert Kubica (lengyel, Williams)
George Russell (brit, Williams)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?