Fucsovics nyerte a magyaros döntőt Pozsonyban

tenisz

Magyaros döntőt rendeztek vasárnap a pozsonyi Challenger férfitenisztornán, amit végül Fucsovics Márton magabiztosan nyert meg Marozsán Fábiánnal szemben.

A világranglistán 109. Fucsovics Márton a szombati elődöntőben két és fél óra alatt, 7:6, 2:6, 6:3-ra verte a negyedikként rangsorolt cseh Tomáš Macháčot. A 192. helyen álló, szintén Davis Kupa-válogatott Marozsán a selejtezőből érkezett török Cem Ilkellel (407.) csapott össze a négy között, és noha a második szettben 5:4-nél adogatóként mérkőzéslabdája volt, végül csak 6:2, 6:7, 6:3-ra nyert.

A döntőben az esélyes Fucsovics már a legelején elnyerte ellenfele adogatását, 1:3-nál pedig ismét brékelni tudott, és végül magabiztosan, 6:2-re nyerte az első játszmát a kissé lámpalázasnak ható Marozsánnal szemben.

A második szett eleje már sokkal kiegyenlítettebb volt, az első két adogatását mindkét teniszező hozta, ezután viszont Fucsovics brékelni tudott, majd villámgyorsan 4:2-re elhúzott. Marozsán a következő két adogatását hozta, 5:4-re felzárkózott, de végül Fucsovics értékesíteni tudta első meccslabdáját, és ezzel pályafutása ötödik egyéni tornagyőzelmét aratta. A sikerért 9200 eurót zsebelt be.

„Régen történt, hogy utoljára győztes beszédet mondhattam. Közel tökéletes hét van mögöttem, csak egyetlen játszmát vesztettem. Pozsonyba mindig jó érzéssel jövök, szeretek itt játszani, közel van Magyarországhoz. Gratulálok Fábiánnak, remekül játszott, nagyon sokat fejlődött ebben az évben, és talán egyszer majd legyőz engem” – összegzett a döntő után Fucsovics Márton, aki a győzelmével a következő férfiranglistán újra a top100-ban szerepel majd. Hozzátette, mivel jelenleg nincs edzője, elsősorban barátainak és a Magyar Teniszszövetségnek hálás a támogatásért.

Érdekes

Pozsonyi Challenger férfitorna, döntő

Fucsovics Márton (2.)-Marozsán Fábián 6:2, 6:4

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?