Fortuna Liga: a DAC vasárnapi ellenfele a fő kiesőjelölt

Kalmár

A Slovan mellett a DAC és a Žilina helye is biztosra vehető a felsőházi rájátszásban, a fennmaradó három helyért azonban ádáz csata várható. Szombaton rajtol a labdarúgó Fortuna Liga tavaszi idénye.

10 pont előnnyel kezdi a tavaszt a tabella élén Slovan, immár gólfelelőse, a Sportingba távozott Andraz Sporar nélkül. Szintén tíz pont az előnye a Žilina–DAC párosnak a negyedik helyen álló rózsahegyiekkel szemben. Kérdés, hogy az alapszakasz hátralevő négy fordulójában a dunaszerdahelyiek tudnak-e faragni a tetemes hátrányon: a tavaszt a Senica ellen kezdik, ahol a győzelem kötelező, utána azonban nehéz mérkőzések várnak a csapatra Rózsahegyen, Zsolnán, majd hazai pályán a nagyszombatiak ellen.

Ami a felsőházért folyó harcot illeti, kétségkívül a Ružomberok van a legjobb helyzetben: a masszív csapat, amely ősszel többek között a MOL Arénában is győzni tudott, a tél során egyben maradt, ráadásul a támadósor a Petržalka színeiben remek őszi szezont záró Almási Lászlóval erősödött. A nagymihályiak és a nagyszombati Spartak kerete is érdekes nevekkel bővült, de előbbi eladta legjobbját, Lazaros Rotát a Fortuna Sittardnak, utóbbiból pedig több alapember is távozott.

A jelenleg alsóházban tanyázó csapatok közül elsősorban az új kezekbe került Nitra és a Senica teljesítményét lesz érdemes figyelemmel kísérni: a nyitraiak irányítását a szovjet csapattal 1988-ban Eb-ezüstérmes, 60 éves ukrán szakember, Anatolij Gyemjanenko vette át Geri Gergelytől. Az új ukrán klubvezetés vakmerő célokat fogalmazott meg: „3 év múlva az Európa-ligában, 5 év múlva pedig a Bajnokok Ligájában akarunk játszaniˮ – árulta el Andrej Kolesník sportigazgató a szlovák sportnapilapnak. Ennek ellenére a téli átigazolási időszakban a legkisebb mértékben sem sikerült megerősíteni a keretet, Kolesník szerint elsősorban a saját nevelésű fiatalokkal számolnak. Így azonban még a bennmaradás sem lesz egyszerű…

Sok a kérdőjel a nyitraiak körül, de Senicán a helyzet sokkal aggasztóbb: a DAC vasárnapi ellenfelétől távoztak a 2017-ben érkezett venezuelai befektetők, és a klub egy szlovák cég tulajdonába került, amely azonban egyelőre még nem jogosult arra, hogy változtatásokat eszközöljön a klubban és a keretben.

Sajtóhírek szerint a távozó tulajdonosok káoszt hagytak maguk mögött Senicán, a játékosok és az alkalmazottak szeptember óta nem kaptak fizetést. Denis Baumgartner, a csapat középpályása azt nyilatkozta a közmédiának, hogy a hét elején összesen nyolc olyan játékos edzett a csapattal, aki pályára léphet vasárnap a DAC ellen. 
Bár a Radványi Miklós vezette Pohronie kezdi az utolsó helyről a tavaszi szezont, az első számú kiesőjelölt alighanem a Senica.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?