Fordulatos meccsen mentett pontot a DAC a Trenčín ellen

dac

Előbb vezetett, majd kétszer is egyenlített, s végül 3:3-as döntetlent játszott a DAC az EL-ben remeklő trencséniek myjavai otthonában a labdarúgó Fortuna Liga 5. fordulójában.

Eseménydús futballt láthattak a myjavai pályára (a trencséni stadiont felújítják) kilátogató nézők, mert mindkét csapat hű maradt a rájuk jellemző támadó felfogáshoz. 

Az első lövés Pačinda nevéhez fűződik, a 3. percben a kapu fölé lőtt. A sárga-kékek védelmének bal fele, Koné és Šimčák nem igazán állt a helyzet magaslatán, Bukari lövését Jedlička védte, nem sokkal később Skovajsa ballal a felső lécet találta el. A másik oldalon Kalmár lapos löketét kellett védenie Šemrinecnek. Negyedóra elteltével egy szabadrúgásból Ubbink tálalt Paur elé, ő azonban a kint álló kapus mellett melléívelt. Válaszként Bayo kapott jó kiugratást, de elcselezte magát. 

A trencséniek legnagyobb helyzetét a 28. percben Sleegers hagyta ki Umeh passza után, Jedlička remekül védett. Épp kezdett volna lendületbe jönni a trencséni gárda, amikor Herc, Koštrna, Huk volt a labda útja, és a DAC leragasztott arcú kapitánya a hálóba lőtt - 0:1. A hazaiakat megzavarta a gól, Bayo és Pačinda lövése is gólveszélyes volt, de Šemrinec védett. 

Egy kakaskodás után Šimčák és Šulek sárgát kapott, a DAC edzője, Peter Hyballa gyorsan le is cserélte a fiatal balbekket még a szünet előtt, nehogy úgy járjon, mint a Dinamo Minszk ellen, ahol a szünetben akart váltani, de Šimčákot addigra kiállították.

A második félidőre a trencsénieket irányító Ricardo Moniz pályára küldte a Feyenoord elleni EL-párharc hősét, Antonio Mancét, aki az 51. percben egy belőtt jobb oldali beadás után ki is egyenlített - 1:1. Hat perccel később pedig fordított: úgy tűnt, hosszan veszi át a labdát, mégis mindenkinél gyorsabb volt (leginkább Konénál), és esélyt sem adott Jedličkának - 2:1. Koné nem túl szerencsés megmozdulásait már Hyballa sem bírta nézni, a 60. percben Vida Máté állt be a helyére, aki védekező középpályás, a védelem tengelyébe pedig Huk húzódott hátra.

A trencséniek ismét aktívabbak voltak, de a DAC sem adta fel, és a 71. percben már megint egyenlő volt az állás: Herc játszott össze Vida Mátéval, akinek a beadása után ismét Herchez pattant a labda, és a középpályás éles szögből a hálóba lőtt - 2:2.

Tíz perccel a lefújás előtt Koštrna gyakorlatilag utolsó emberként állította meg Sleegerst nem sokkal a tizenhatos előtt, sárga lapot kapott. A trencséni szabadrúgást Ubbink végezte el, és fű alatt a kapuba csavart a sorfal mellett - 3:2. De még mindig nem volt vége: a 87. percben Pačinda szöglete után Bayo a földről fejelt védhetetlenül - 3:3!

A DAC ezzel megőrizte veretlenségét a bajnokságban.

Trenčín- DAC 3:3 (0:1)

Góllövők: Mance (50., 56.), Ubbink (81.), ill. Huk (30.), Herc (71.), Bayo (87.)

Sárga lap: Ubbink, Šulek, Skovajsa, Sleegers, Bukari, ill. Šimčák, Kalmár, Huk, Koštrna.

Játékvezető: Očenáš, 964 néző. Myjaván játszották.

TRENČÍN: Šemrinec - Šulek, Masovic, Lawrence, Skovajsa - Bukari, Zubairu, Sleegers - Umeh (48. Mance), Paur (68. Catakovic), Ubbink.

DAC: Jedlička - Koštrna, Šatka, Koné (60. Vida M.), Šimčák (41. Záhumenský, 85. Bilenki) - Herc, Huk, Kalmár - Vida K., Bayo, Pačinda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?