Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló

Szoboszlai Dominik

A Forbes magazin három év szünet után, a párizsi olimpia előtt elkészítette felmérését Magyarország legértékesebb sportolóiról, akik között Szoboszlai Dominik áll az első helyen.

A magazin internetes felületén szerdán megjelent cikkből kiderül, a Forbes a listával azt kívánja megmutatni, hogy a 2021 szeptembere óta „nemzetközi eredményeket elért, aktív magyar sportolók közül ki az, aki a leginkább tud olyan énmárkát építeni, amivel plusz bevételeket képes magának generálni – illetve azt, hogy ki az, akiben erre nagy a potenciál”. A gazdasági lap viszont kiemelte, azt nem mutatja meg a névsor, hogy kik keresnek a legjobban.

Az idei listán komoly túlsúlyban vannak a labdarúgók, a 25 legértékesebb sportoló közül tíz futballista, ami nem véletlen. A cikk kiemelte, „megkérdőjelezhetetlen tény”, hogy a labdarúgás továbbra is a legnagyobb tömeget megmozgatni képes sportág, ezen felül pedig a magyar válogatott nagyot lépett előre az elmúlt években: egymás után három Európa-bajnokságra is kijutott, a vizsgált időszakban pedig produkált egy 14 meccses veretlenségi szériát és Angliában győzte le tétmeccsen 4–0-ra az angolokat, „egyenes ágon jutott ki a mostani Eb-re – és közben rég látott egységbe forrt a csapat, a szakmai stáb és a szurkolótábor”.

A Forbes szerint a nemzeti csapat folyamatosan termelte ki magából a „jó sztorikat” és közben „megjelent a színen egy szupersztár karakter is, a Liverpoolba szerződő csapatkapitány, Szoboszlai Dominik”. A mostani listavezető három éve Hosszú Katinkával holtversenyben állt az élen.

A legutóbbi olimpia bajnokai közül a háromszoros ötkarikás aranyérmes Szilágyi Áron nagyot ugrott a 2021-es rangsorhoz képest és második a jelenlegi listán, a Forbes szerint pedig az „ő példája mutatja meg talán a leginkább, hogy a tudatos, hosszú távú és profi építkezés mire képes”. A kardvívás nem a legkomolyabb pénztermelő sportág, mégis a népszerűségét „régóta nagyon profin menedzselő” Szilágyi volt az egyik kedvenc a szponzoroknál az adott pontszámaik alapján – áll az elemzésben.

A lap külön kitért az olimpiai és többszörös világbajnok, világcsúcstartó úszóra, a 2021-ben harmadik legértékesebbnek számító Milák Kristófra is, aki éppen a szponzoroknál nem szerepelt jól és a hatodik helyre csúszott vissza.

A cikk megemlíti azt is, hogy most először nem szerepel kajak-kenus a listán, ahogy női kézilabdázó sem és a teljes névsorban mindössze négy nő, a legjobb tízben pedig csupán egy neve szerepel.

A Forbes-listán elfoglalt helyezés a sportolók pénztermelési képességét és sporteredményeit mutatja meg: ki mennyire építi jól a márkáját, és mennyire képes kihasználni az abban rejlő üzleti lehetőségeket.

Top 10, legértékesebb magyar sportolók:

1. Szoboszlai Dominik (labdarúgás)
2. Szilágyi Áron (vívás)
3. Gulácsi Péter (labdarúgás)
4. Hosszú Katinka (úszás)
5. Schäfer András (labdarúgás)
6. Milák Kristóf (úszás)
7. Sallai Roland (labdarúgás)
8. Szalai Attila (labdarúgás)
9. Orbán Willi (labdarúgás)
10. Valter Attila (kerékpár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?