Ferrari-fölény, McLaren-kudarc

Háttérbe szorult a McLaren az idény harmadik futamán, hiszen mind a Ferrari, mind a BMW gyorsabb volt a wokingiaktól.

Felipe Massa győzelmének örült a teljes Ferrari-csapatReuters-felvételA hétvégi Bahreini Nagydíj a Ferrari kontra BMW csata jegyében zajlott. A szombati időmérő edzésen a lengyel Robert Kubica parádézott és megszerezte élete első pole pozícióját, de világos volt, hogy a futamon bizony nem lesz egyszerű dolga, hiszen a brazil Felipe Massa bizonyítási vágytól fűtötten vág neki az 57 körös versenynek a második rajtpozícióból.

A befutó lényegében az első néhány körben eldőlt. A harmadik helyről induló Lewis Hamilton nagyon rosszul rajtolt és egészen a tizedik helyre, tavalyi csapattársa, Fernando Alonso mögé esett vissza. Ez úgy tűnik, annyira megviselte, hogy értelmetlen módon nekihajtott a spanyol Renault-jának és letörte első vezetőszárnyát. Ki kellett állnia a boxutcába és a versenye itt lényegében eldőlt. Az esetről eltérő vélemények alakultak ki, mivel akár Alonso is lehetett volna a hibás, azzal, hogy szándékosan hirtelen lelassult, Hamiltonnak okozva kárt ezzel. De az ilyen feltételezés nem igazán állja meg a helyét, hiszen a kétszeres világbajnok talán nem kockáztatta volna a kiesést is azzal, hogy bosszút vesz az ifjú brit pilótán.

Hamilton versenye tehát elúszott és innentől kezdve világossá vált a Ferrari stratégiája is, mert ekkor a jól sikerült rajtot követően Felipe Massa állt az élen, mögötte Kimi Räikkönen, aki egy merész manőverrel megelőzte Robert Kubicát. Räikkönen tudhatta, Hamilton pontszerző esélyei a poros bahreini aszfalton elszálltak, így két legyet üthetett egy csapásra is, hiszen csapattársát is hozzásegíthette a győzelemhez azzal, hogy kissé feltartja a gyors BMW-t, ráadásul a világbajnoki pontversenyben egy második hellyel is átveheti a vezetést. Így is lett. Massa erős tempót diktált, Räikkönen pedig tisztes távolságból követte, néha-néha megmutatva, hogy tud ő gyorsabb köröket is futni. Robert Kubica kullancsként kapaszkodott a Ferrariba, végül a boxkiállások után megelégedett a biztos dobogós hellyel.

Lewis Hamilton ezúttal inkább kissé hisztériás viselkedésével, mintsem vezetői tudásával hívta fel magára a figyelmet, mikor is vehemens integetéssel fejezte ki nemtetszését azok iránt, akik versenyben (nem lekörözéskor) nem engedtek szabad utat neki.

A futam utolsó harmadára végül a nagyon erős tempót diktáló Nick Heidfeld is felzárkózott a negyedik helyre, kerekké téve a BMW sikeres hétvégéjét. Ötödikként Heikki Kovalainen ért célba, aki ezzel már idén másodszor verte el csapattársát, majd a kitűnő Jarno Trulli az egyre erősebb Toyotával, hetedikként pedig Mark Webber, akinek szintén jól jött a két pont.

A száguldó cirkusz április 25-én már Európában folytatja. A konstruktőri világbajnokságot vezető BMW-vel, a bizonyításra kényszerülő Lewis Hamiltonnal és a gyors Ferrarikkal együtt. A tűzijáték elkezdődött.

SAKHIRI KRÓNIKA

BAHREINI NAGYDÍJ (57 kör, 308,238 km): 1. Massa (brazil, Ferrari) 1:31:06,970, 2. Räi?kkönen (finn, Ferrari) +3,339, 3. Kubica (lengyel, BMW-Sauber) +4,998, 4. Heidfeld (német, BMW-Sauber) +8,409, 5. Kovalainen (finn, McLaren- Mer?cedes) +26,789, 6. Trulli (olasz, Toyota) +41,314, 7. Webber (ausztrál, Red Bull) +45,473, 8. Rosberg (német, Williams) +55,889.

A VB ÁLLÁSA – pilóták: 1. Räikkönen 19 pont 2. Heidfeld 16, 3. Hamilton 14. Csapatok: 1. BMW-Sauber 30, 2. Ferrari 29, 3. McLaren-Mercedes 28.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?