Fél év után győzött otthon az STK

somorjai focisták
Somorja |

Megtört a jég. 191 nap, több mint fél év után sikerült bajnoki találkozón a Pomléban győznie az STK-nak. A II. labdarúgóliga 20. fordulójában a somorjai csapat 4:0-ra lépte le az FK Pohronie csapatát.

A somorjai gárda remek meccset vívott a Szlovák Kupa negyeddöntőjében a Slovan ellen, de a másodosztályú tavaszi rajt elmaradt a várakozásoktól, két meccsen csak egy pontot szereztek a kék-fehérek, így mindenképpen nyerni akartak a tavaly még Fortuna ligás garamszetkeresztiek ellen.

Idegesen kezdte az összecsapást az öt DAC-játékossal (Trnovský, Kachút, Riquelme, Záhradník, Moumou) felálló hazai csapat. A vendégek többször zavart keltettek a hazai védelemben, de az ügyes ukrán Laktionovon kívül nem kerültek helyzetbe.

Húsz perc játék után belelendültek a somorjaiak és megszerezték a vezetést. Csóka tálalt Riquelme elé, aki a tizenhatosról a hálóba küldte a labdát. Nemsokára már kettő volt a somorjaiak előnye. Szolgai és Szabó lövését Slančík még kiütötte, de Záhradník már nem hibázott, s úgy, mint a brazil játékos, ő is megszerezte az első gólját kék-fehér mezben. ,,Az első negyedórában nem úgy játszottunk, ahogy elképzeltük. Ezután azonban szereztünk két gyors gólt – mondta lapunknak Szolgai Máté.

A fordulás után sem láthatott a közel 500 néző szemet gyönyörködtető játékot. Ennek ellenére tapsolt, hisz a hazaiak további két gólt szereztek. Előbb Baez beadása után Bögi talált a kapuba fejjel, majd a vendégvédelem megingása után Szabó állította be a 4:0-ás végeredményt.

,,A második félidő is a küzdésről szólt. Ma nem azt a játékot mutattuk, amit szerettünk volna, de néha vannak ilyen meccsek is. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Nagyon hosszú idő, több mint fél év után örülhettünk győzelemnek a Pomléban. Reméljük, minél több ilyen lesz – tette hozzá a 19-éves tehetség.

Bögi Ferenc a 77. percben lépett pályára, és gyorsan gólt szerzett, amit különös tánccal ünnepelt meg ,,Megbeszéltük a magyar srácokkal, hogy így ünneplek, ha sikerül betalálnom. Megkaptam a lehetőséget és megmutattam, hogy alacsony termetem ellenére ott vagyok fejjel is, nem csak lábbal. Végre győztünk, a gólomat az egész csapatnak ajánlom – árulta el lapunknak Bögi Ferenc.

Az STK ezzel feljött a hetedik helyre. Szombaton jön a csallóközi rangadó a komáromiak otthonában, akik Homonnán a hajrában esett gólok után 2:1-re tudtak nyerni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?