Európai Szuperkupa – A Bayern nyerte Budapesten a trófeát

Bayern München

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután csütörtök este hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az Európa-ligában címvédő Sevillát a budapesti Puskás Arénában.

A spanyolok a 13. percben Lucas Ocampos büntetőjével szereztek vezetést, a nagy fölényben futballozó bajorok pedig a 34. percben Leon Goretzka révén egyenlítettek. A német sztárcsapat ugyan uralta az összecsapást, de legfőképpen Manuel Neuernek köszönhette, hogy eljutott a hosszabbításig, amely során ugyancsak ziccert hárított a kapus. A trófea sorsát a 104. percben éppen egy spanyol, a világ- és Európa-bajnok Javi Martínez döntötte el. A Bayern története során második alkalommal hódította el a trófeát.

A koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első olyan mérkőzés az európai szövetség (UEFA) égisze alatt, amelyet nézők előtt rendeztek meg. A Puskás Arénába rendkívül szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett térhettek vissza a szurkolók.

Érdekes

Európai Szuperkupa:

Bayern München (német)–Sevilla (spanyol) 2–1 (1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után

Puskás Aréna, 15 500 néző, v.: Anthony Taylor (angol)
    gólszerzők: Goretzka (34.), Javi Martínez (104.), illetve Ocampos (13., 11-esből)
    sárga lap: Alaba (12.), Hernández (90+1.), illetve Jordán (45+1.), Koundé (55.), Fernando (70.)

    Bayern München:

Neuer – Pavard, Hernández (Javi Martínez, 100.), Süle, Alaba (Boateng, 112.) – Goretzka (Davies, 99.), Kimmich – Sané (Tolisso, 70.), Müller, Gnabry – Lewandowski
    
    Sevilla:

Bounou – Jesus Navas, Diego Carlos, Koundé, Escudero – Jordán (Vázquez, 94.), Fernando, Rakitic (Óliver Torres, 56.) – Suso (Gudelj, 73.), De Jong (en-Nesziri, 56.), Ocampos

    I. félidő:

    13. perc: Navas jobb oldali beadást Ocampos tökéletesen fejelte le az ötösön érkező Rakiticnek, akit viszont Alaba fellökött, és amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Ocampos a balra vetődő Neuer mellett higgadtan gurította a jobb sarokba (0–1).
    34. perc: Lewandowski kapott egy lágy labdát a 11-es pont irányába, gyönyörű mozdulattal tette vissza az érkező Goretzka elé, akinek nem okozott gondot a kapu jobb oldalába belsőznie (1–1).

    Hosszabbítás:

    104. perc: egy jobb oldali szöglet után a kifejelt labdát Alaba mellre vette, majd visszalőtte, Bounou védése éppen Javi Martínez fejéhez hullott, ő pedig öt méterről a jobb felsőbe bólintott (2–1).

A találkozót rendkívül szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett rendezték meg, a szurkolóknak a stadion területén kötelező, míg az ülőhelyükön erősen ajánlott volt a szájmaszk használata, beléptetés során több helyen is hőkamerák voltak felszerelve.

Ugyan a Puskás Arénának nagyjából csak az egyharmadát használhatták ki, így is üdítő látvány volt, hogy egy nagy nemzetközi mérkőzést hosszú idő után ennyi (15.500) néző előtt rendeztek meg.

A favorit Bayern München – amelynek jól hallhatóan nemcsak a Németországból érkező mintegy kétezer drukker, hanem a magyar közönség jelentős része is szurkolt – rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és irányította a játékot, a Sevilla azonban egy büntetőből már a 13. percben megszerezte a vezetést. A BL-győztes németek ezután is uralták a játékot, majd Müller és Lewandowski révén ziccereket hibáztak, utóbbi azonban nem sokkal később jóvá tette hibáját és gyönyörű gólpasszt adott Goretzkának.

A második játékrészből mindössze 35 másodperc telt el, amikor Neuernek először kellett igazán nagyot védenie. Az 51. percben elképesztő, már-már kispályás gólt szerzett a Bayern, a videós visszanézésnél azonban bebizonyosodott, ami már élőben sejthető volt, miszerint les előzte meg a találatot. Tíz perccel később újra csak egy meg nem adott gólig jutott a Bayern, amely gyakorlatilag végig a Sevilla térfelén tartózkodott. A bajor nyomásból egyetlen alkalommal szabadult ki a Sevilla, a 86. percben en-Nesziri dönthette volna el a kupa sorsát, de ziccerét Neuer hárította.

A hosszabbítás második percében en-Nesziri újra óriási gólhelyzetbe került, de ezúttal is Neuer – a kapufa segítségével – hárított, a világbajnok hálóőr egyértelműen a mérkőzés egyik legjobbja volt. A ráadás első tizenöt percének végén megszerezte a vezetést a Bayern, a csereként beállt világ- és Európa-bajnok spanyol Javi Martínez révén. Érdekesség, hogy a veterán futballista szerezte a Bayern második gólját a Chelsea elleni 2013-as Szuperkupa-mérkőzésen is, amivel csapata a 121. percben egyenlített és végül büntetőkkel diadalmaskodott.

A Sevilla ugyan az utolsó negyedórában hajtott az egyenlítésért, de az eredmény nem változott. A mérkőzés legjobbjának végül Thomas Müllert választották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!