<p>A labdarúgó Európa Liga elődöntőinek csütörtöki visszavágói előtt a Chelsea van a legkényelmesebb helyzetben, miután 2-1-es előnyből kezdheti a Basel elleni hazai találkozót.</p>
Európa Liga – Közel a döntőhöz a Chelsea
London |
A londoniak tavalyi Bajnokok Ligája-sikerük után így egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy idén a második számú európai kupasorozat trófeáját hódítsák el. A csapat játékosai már a múlt heti első meccs előtt is elmondták, hogy az EL azért is fontos számukra, mert Angliában sem a bajnokságban, sem az FA Kupában nem érhetnek már a csúcsra, így tulajdonképpen ez az egyetlen sorozat, amelyben igazán maradandót alkothatnak a szezonban. Hasonlóan fontos Rafa Benítez vezetőedző számára is a továbbjutás kiharcolása és a finálé megnyerése, mivel a spanyol tréner így szép sikerrel távozhatna a londoniaktól. A svájci ellenfél már az elődöntőbe jutással is óriási bravúrt ért el, a fináléba kerülés pedig történelmi tett lenne, hiszen svájci együttes még sohasem jutott európai kupadöntőbe. A másik ágon a portugál Benfica fogadja a török Fenerbahcét, s a visszavágó teljesen nyitottnak tűnik. Az isztambuli első találkozón a törökök 1-0-ás előnyt harcoltak ki, ezúttal ugyanakkor több kulcsemberére sem számíthat a csapat. Mehmet Topal és Pierre Webo eltiltás, míg a tavaly a Chelsea-vel BL-t nyerő portugál Raul Meireles sérülés miatt nem játszhat Lisszabonban. A Benfica oldalán elsősorban a fáradtság jelenti a legnagyobb problémát, Jorge Jesus vezetőedző csapata ugyanis az EL mellett a portugál bajnokságban és kupában is harcban van a győzelemért, így legjobbjait csak ritkán tudja pihentetni. Az Európa Liga fináléját május 15-én rendezik Amszterdamban. Európa Liga, elődöntő, visszavágók: -------------------------------------Benfica (portugál)-Fenerbahce (török) csütörtök, 21.05 (az első mérkőzésen: 0-1)Chelsea (angol)-Basel (svájci) csütörtök, 21.05 (2-1)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.