Európa-liga - Kiesett a Leipzig és az AC Milan

Európa Liga
Lipcse/Pireusz |

A Leipzig és az AC Milan is búcsúzott az Európa-ligától, mivel a csoportkör utolsó, hatodik fordulójában előbbi csak 1-1-es döntetlent játszott a vendég Rosenborggal, míg utóbbi 3-1-re kikapott az Olimpiakosz otthonában csütörtökön.

 

A magyar válogatott kapusát, Gulácsi Pétert nem nevezték, míg a védő Willi Orbán végigjátszotta a találkozót a német együttesben, amely a 86. percben kapta a kiesést jelentő gólt, amellyel a norvégok elkerülték, hogy pont nélkül búcsúzzanak a sorozattól. A lipcseiek továbbjutásához a Celtic Glasgow veresége is kellett volna, a skót csapat hazai pályán 2-1-re alulmaradt a százszázalékosan csoportelső osztrák Salzburggal szemben.

A Milan úgy esett ki, hogy az Olimpiakosz 3-1-es sikerével pontszámban utolérte az olasz csapatot, s így az egymás elleni eredmény sem döntött a két együttes között, a gólkülönbsége pedig a görögnek volt jobb.

A Slávia Praha a csoportgyőztes Zenit 2-0-s felülmúlásával került a legjobb 32 közé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?