EURO-2012 - Napi hét és fél óra futball az m1-en

Budapest |

<p>Az m1 csatornán napi hét és fél, míg az MR1-Kossuth Rádióban átlagosan két és fél órán át követhetik figyelemmel a szurkolók a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság legfontosabb eseményeit.</p>

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfői közleményéből kiderül, hogy a csoportmérkőzések első szakaszában 18 órakor kezdődik a nap első és 20:45 órakor a második mérkőzése. Húsz perccel a találkozók előtt és negyedórával utánuk a stúdióban Petrovics-Mérei Andrea, Somogyi Dia és Bobák Róbert olyan szakértőkkel elemzik az összecsapásokat, mint például Véber György, Mészöly Géza, Hrutka János, Kovács Kálmán, Esterházy Márton, Horváth Ferenc és Détári Lajos.

A pénteki lengyel-görög nyitómérkőzés előtt 17:05 órától várják a képernyők elé a futballbarátokat. A találkozókról a napi második mérkőzéseket követően rövidebb összefoglalóval, másnap késő délelőtt és a kora délután pedig hosszabb ismétlésekkel számolnak be.

A csoportmérkőzések második szakaszában, június 16-19-ig a mérkőzések azonos időpontban, 20:45-kor kezdődnek, ezért - az MTVA és a Sport TV hosszú távú stratégiai együttműködésének köszönhetően - az egyik találkozót az m1, a másikat a Sport1 közvetíti. A Sport1 összesen öt mérkőzést közvetít élőben, amit az m1 a meccsek után azonnal megismétel, így minden találkozó látható lesz a közszolgálati csatornán.

A labdarúgó Európa-bajnokság közvetítéseit a stadionokon belül 32, azokon kívül további 5 kamerával végzik. Az m1 a stúdióból és a mérkőzésekről is Full HD-ben jelentkezik.

Az MTVA közleménye szerint az MR1-Kossuth Rádió is rengeteg műsorpercet szentel a kontinensviadalnak: a közszolgálati rádiócsatorna műsorai, a Sportvilág, a 180 perc, a Krónika adásai, valamint az Eb-Híradó naponta átlagosan két és fél órát foglalkozik a legrangosabb európai futballtornával. A helyszíni tudósítások és élő bejelentkezések mellett a két elődöntőt és a döntőt is élőben hallhatják a rádióhallgatók.

A közmédia nemcsak a televízió- és rádiókészülékek előtt ülő sportbarátoknak számol be a kontinensviadalról napi tíz órában, hanem gondol az internetezőkre és okostelefont használókra is. Az Eb alatt okostelefonos alkalmazással (IOS, Android és Tablet) a felhasználók akár a telefonjukról is élőben nézhetik a mérkőzéseket, valamint az MTVA Sport Facebookon is nyomon tudják követni az eseményeket. Minderről bővebb információ a www.hirado.hu/focieb oldalon található.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?