EURO-2012 - A svéd kapitány is Sevcsenkót dicsérte

Kijev |

<p>Még Erik Hamrén, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is Andrij Sevcsenkót dicsérte azután, hogy csapata 2-1-es vereséget szenvedett a lengyelekkel társrendező ukránoktól az Európa-bajnokság D csoportjának hétfő esti mérkőzésén.</p>

 

A szakvezető szerint az első félidő alulmúlta a várakozásokat, de a folytatásban együttesének sikerült nyomás alá helyeznie az ellenfelet, s Zlatan Ibrahimovic ennek nyomán szerezte meg a vezető gólt.

"A találkozó elején mindkét csapat idegesen, kapkodva futballozott, a játékosok sok technikai hibát követtek el" - fogalmazott Hamrén. "A szünet után agresszívebbé váltunk, ennek köszönhetően találtunk az ukránok kapujába. Riválisunk azonban kiválóan játszott, Sevcsenko pedig parádésan teljesített a 16-oson belül, egyszerűen megállíthatatlan volt."

Az ukránok hőse, az Európa-bajnokságok történetének második legidősebb gólszerzőjévé vált Sevcsenko a lefújás után azt nyilatkozta, koránál jóval fiatalabbnak érzi magát.

"Számunkra minden összecsapás felér egy döntővel" - mondta a 35 esztendős, 2004-ben aranylabdás támadó. "Megmutattuk, hogy van tartás a csapatunkban, s most jó esélyünk van a csoportból való továbbjutásra. Nagyszerű győzelmet arattunk. Fantasztikusan érzem magam, olyan, mintha húszéves lennék."

A svédek csatársztárja, Ibrahimovic csalódottan értékelt a vereség után: "Ilyen még egyszer nem történhet meg velünk. Van még két csoportmeccsünk, s abban kell bíznunk, hogy azokon jobb eredményt érünk el."

A D csoport kora esti mérkőzésén az angolok 1-1-es döntetlent játszottak a franciákkal, s bár a néhol unalmas mezőnyjátékot hozó találkozón a nézők füttyszóval fejezték ki elégedetlenségüket, a két szövetségi kapitány egyáltalán nem volt csalódott.

"Elégedettnek kell lennünk" - mondta Laurent Blanc, a franciák szakvezetője, akinek irányításával az együttes 22 meccses veretlenségi sorozatot tud maga mögött. "Félénken játszottunk, de a döntetlen jó eredmény. Az első mérkőzés egy Eb-n mindig nehéz ügy, a vége felé szerintem mindkét gárda úgy látta, megfelelő lesz az 1-1."

Roy Hodgson, az angol válogatott szövetségi kapitánya - akinek kinevezése óta az angolok még nem kaptak ki - szintén elégedetten értékelt: "A franciák jó csapatot alkotnak, de a jól működő védekezésünknek köszönhetően nem hagytunk teret nekik a helyzetek kialakítására. Nem sok olyan szituáció volt a meccsen, amely miatt idegeskednem kellett."

A D csoport pénteki második fordulójában az ukránok a franciákkal, a svédek pedig az angolokkal csapnak össze.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?