Elszálltak a remények...

Athén. A félidőben még három góllal vezető magyar női kézilabda-válogatott drámai csatában kikapott a világbajnok franciáktól, így nem jutott be a mai elődöntőbe.

Sokat durváskodtak Bojana Raduloviccsal szemben a tegnap délutáni negyeddöntő mérkőzésenReuters-felvételNEGYEDDÖNTŐ: Franciaország–Magyarország 25:23 (10:13). Magyar góldobók: Radulovics 6, Ferling 5, Görbicz 4, Lovász 3, Kirsner és Kulcsár 2-2, Farkas 1.

A magyar csapat saját dolgát nehezítette meg azzal, hogy az utolsó csoportmecsén kikapott Ukrajnától, és nem a spanyolokkal, hanem a franciákkal kellett szembenéznie. A csodálatos hangulatot teremtő magyar szurkolóknak köszönhetően ezúttal is hazai környezetben érezhették magukat a hölgyek.

Görbiczék jól kezdtek, 3:1-re majd 6:3-ra is vezettek. Később már öt gól volt az előny, melyből a félidő végére három maradt. A találkozó fordulópontja az volt, amikor a második játékrészben 20:17-es magyar vezetésnél zsinórban négy gólt dobtak a franciák. Ezután fej-fej mellett haladt a két gárda, ám az 57. percre már három góllal elhúzott az ellenfél, és ez döntőnek bizonyult. A magyar válogatott nem teljesítette a kitűzött célt, a négy közé kerülést, és csak az 5. helyért csatázhat...

A játékosok sírva hagyták el a játékteret, csak Mocsai Lajos szövetségi kapitány nyilatkozott: „Nagyon komoly csapatmunkával készültünk a mérkőzésre. A két csapat ismeri egymást, tudtuk, hogy a franciák mentálisan és fizikálisan is erősek. A megbeszélt taktikát 28 percig jól alkalmaztuk, de a félidő végén könnyen elkerülhető gólokat kaptunk, így a második félidő elejére elfogyott az ötgólos előny. A franciák kemény, konzekvens védekezéssel felőrölték Ferlinget, Radulovicsot és Görbiczet, elmentek addig a határig, ameddig a játékvezetők engedték őket. Cserékkel próbáltam frissíteni a csapaton, vissza is szereztük a vezetést, de a végén előjött a válogatott fő problémája, hogy támadó és védekező-specialistákból áll, márpedig a mai, modern kézilabdában nem engedhető meg, hogy folyamatosan két-három embert kelljen cserélni. Összességében a franciák éltek a felkínált lehetőséggel, mi pedig a nagy nyomás alatt a ziccereket is elrontottuk. Hogy miért nem tudjuk feltenni a pontot az i-re? Ez nem csak a válogatott problémája, a klubcsapatoknak is ezzel kell küzdeniük, lásd a Dunaferr és a Győr utolsó nemzetközi kupadöntőit.” (mti, ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?