Ellenfélre vár a Fradi

Nyon. Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában pénteken délután elkészítették a Bajnokok Ligája selejtezője 1. és 2. fordulójának sorsolását, valamint az UEFA-kupa kvalifikációjának párosítását.

Gera Zoltán (balra) aligha játszik majd a Ferencváros BL-meccsein. A tehetséges, gólerős csatár iránt több külföldi klub is érdeklődik, többek között a Besiktas.ftc.hu-felvételA Žilina és Ferencváros a BL-ben a második körben kapcsolódik be, s a zsolnaiak a veszélyes Dinamo Bukaresttel, a Fradi pedig vagy a fehérorosz Gomellal, vagy pedig az albán FK Tiranával mérkőzik. A szlovák bajnok hazai pályán, míg az FTC idegenben játssza az első mérkőzést. Az UEFA-kupában a Banská Bystrica azeri, a Budapest Honvéd örmény ellenfelet kapott.

VÉLEMÉNYEK – Karol Belaník, a zsolnai együttes menedzsere: „Nagyon nehéz ellenfelet kaptunk, s nem lesz könnyű túljutni a román bajnokcsapaton, amely immár 17. elsőségét könyvelhette el. Önmagáért beszél, hogy hat ponttal gyűjtött többet, mint nagy riválisa, a Steaua. Minél több információt szeretnénk begyűjteni első BL-ellenfelünkről.”

Pintér Attila, az FTC vezetőedzője elégedetten nyugtázta a Bajnokok Ligája sorsolás eredményét: „Kevés információm van a két lehetséges ellenfelünkről, ezért a következő hetekben alaposan feltérképezzük a két együttest. Tudom, hogy a közelmúltban felkészülési meccsen mindkét csapattal megmérkőzött a Fradi, és hogy nem sikerült őket legyőzni, de a tétmeccsek mindig mások, mint az edző-mérkőzések.”

Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya: „Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is. Félnivalónk ugyan nincs, de nem szabad lebecsülni egyik csapatot sem. Jól emlékszem az ellenük vívott edzőmeccsekre, ám nem érdemes ezekből messzemenő következtetéseket levonni, hiszen akkor mi a felkészülés közepén voltunk, ellenfeleink viszont már a bajnoki felkészülés utolsó fázisban jártak.”

Tomáš Geist, a besztercebányai futballklub titkára: „Semmit sem tudunk az ellenfélről, egyrtelműen a továbbjutás a célunk.”

Gálhidi György, a kispestiek trénere: „Talán nem túlzás látatlanban kijelentenem, hogy verhető ellenfelet kaptunk. Ezt a feladatot mindenképpen meg kell oldanunk, az örmény csapat ellen velem, vagy nélkülem, a Honvédnak tovább kell jutnia.”

A Bajnokok Ligája- és az UEFA-kupa-selejtező párosítása

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló (július 14. és 21.) – 1. mérkőzés: KR Reykjavik–Shel-bourne (ír), 2.: Skonto Riga–Rhyl (walesi), 3.: Flora Tallinn–Nova Gorica (szlovén), 4.: HJK Helsinki–Linfield (észak-ír), 5.: Pobeda Prilep (macedón)–Pjunyik Jereván, 6.: Sheriff Tiraspol (moldáv)–Jeunesse Esch (luxemburgi), 7.: WIT Tbiliszi–HB Torshavn (feröeri), 8.: Sliema Wanderers (máltai)–Kaunas (litván), 9.: Siroki Brijeg (bosnyák)–Baku, 10.: Gomel (fehérorosz)–FK Tirana.

2. forduló (július 28., augusztus 4.): az 5. párharc továbbjutója–Sahtyor Donyeck, APOEL Nicosia–Sparta Praha, Rosenborg–a 6. párharc továbbjutója, Young Boys–Crvena zvezda, a 3. párharc továbbjutója–FC Köbenhavn, a 9. párharc továbbjutója–CSZKA Moszkva, Žilina–Dinamo Bucuresti, a 4. párharc továbbjutója–Maccabi Tel-Aviv, a 2. párharc továbbjutója–Trabzonspor, FC Bruges–Lokomotiv Plovdiv, a 10. párharc továbbjutója–Ferencváros, Hajduk Split– az 1. párharc továbbjutója, Djurgaarden–a 8. párharc továbbjutója, a 7. párharc továbbjutója–Wisla Kraków.

UEFA-kupa, selejtező, 1. forduló (július 15. és 29.): Banská Bystrica–FK Agdam Karabah (azeri), FC Mika (örmény)–Budapest Honvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?