<p>A korábbi kiváló pályaversenyző, a kenyai Eliud Kipchoge nyerte meg a férfi maratonfutást a riói olimpia vasárnapi zárónapján, így ő állhat majd fel a dobogó felső fokára a Maracana Stadionban, az esti záróünnepségen.</p>
Eliud Kipchoge maratonon ért a csúcsra
A játékok hagyományainak megfelelően az atlétikai versenyekből a klasszikus, 42,195 kilométeres utcai viadal maradt egyedüli számként az utolsó napra, a sportág és az olimpia egyfajta koronájaként.
A riói időjárás nem volt tekintettel az óriási, 155 fős mezőnyre, köztük Csere Gáspárra és Józsa Gáborra, ugyanis barátságtalan körülmények fogadták a futókat, a helyi idő szerint 9.30-as rajt idején zuhogott az eső a városban.
A start után a szokásoknak megfelelően kialakult egy nagyobb vezető boly, amely még 30 kilométernél is legalább tízfős volt, a legjobbak versenye viszont ekkor kezdődött igazán. Öt kilométerrel később már csak ketten tartották a lépést a 31 éves kora ellenére szinte veteránnak nevezhető kenyai Kipchogéval, aki 2004-ben olimpiai bronz-, 2008-ban pedig ezüstérmes volt 5000 méteren, korábbi kedvenc távján, aminek 2003-ban, mindössze 18 évesen a világbajnoka lett.
A kenyai versenyzővel az etióp Feyisa Lilesa és az amerikai Galen Rupp futott 35 kilométernél. Kipchoge azonban fokozatosan őket is leszakította, az utolsó kilométereket pedig egyedül tette meg, s végül 2:08:44 órás idővel győzött, 1:10 perccel megelőzve etióp riválisát és majdnem másféllel Ruppot.
A magyarok közül Józsa Gábor volt a jobb, ő 2:23:22 órás idővel a 87., míg Csere Gáspár 2:28:03-mal a 109. helyen ért célba.
Eredmény:
férfi maraton, olimpiai bajnok:
-------------------------------
Eliud Kipchoge (Kenya) 2:08:44 óra
2. Feyisa Lilesa (Etiópia) 2:09:54
3. Galen Rupp (Egyesült Államok) 2:10:05
...87. Józsa Gábor 2:23:22
...109. Csere Gáspár 2:28:03
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.