Egyszer az életben!

S bár a közelmúltból van egy 1:8-as norvég emlékünk, reménykedni azért szabad.A magyar labdarúgó-válogatott kiemeltként várta a pótselejtező sorsolását (a FIFA-világranglista alapján a nyolc résztvevő között mi voltunk a negyedikek), és a legtöbben annak örültek volna, ha a szlovén vagy a norvég válogatottat kapjuk ellenfélnek. A sorsolás után nem lehettünk elégedetlenek, Norvégia vár ránk. Persze, ha a vágyainkat szembesítjük a valósággal, például a statisztikákkal, akkor mindjárt kiderül: a párharcnak messze nem Magyarország az esélyese. Vegyük mindjárt azt, hogy a magyar válogatott 34 éve képtelen legyőzni Norvégiát. 1981-ben 4:1-re nyertünk a Népstadionban, s ezzel a győzelemmel ki is jutottunk a következő évi világbajnokságra. Azóta azonban sikerélmény nuku: öt döntetlen és négy vereség a mérleg. Különösen fájdalmas a 2008-as Eb-selejtezősorozat emléke, amikor idegenben 4:0-ra, odahaza 4:1-re kaptunk ki a norvég csapattól. Oxi kontra futásSokszor elhangzik az is, hogy a magyar játékosok egyénileg képzettebbek a norvég futballistáknál. Mese, mese, meskete. Lehet, hogy a magyar futballista a fején is táncoltatni tudja a labdát, oda-vissza tolja a „nagybrazil” kört, míg a norvég azt sem tudja, mi az az oxi. Ha rugósfociról beszélnénk, ennek akár még lehetne is jelentősége, csakhogy a futballban futni kell, sokat, gyorsan. És ez az, amiben a norvégok alighanem sokkal jobbak nálunk. Ne felejtsük: a meghatározó játékosaik komoly nyugat-európai klubokban futballoznak – és nem padoznak. Hertha (Jarstein, Skjelbred), Mönchengladbach (Nordtveit), Norwich (Tettey), Celtic (Johansen), Olimpiakosz (Elabdellaoui) – masszív európai középcsapatok masszív futballistái a norvégok. S ha már a klubcsapatokat soroltuk: a Debrecent például idén nyáron éppen a norvég Rosenborg ejtette ki játszi könnyedséggel az Európa Liga selejtezőjéből, Debrecenben 3:2, Trondheimben 3:1 oda. (De említhetnénk a Strömsgodset nevét is, a Hajdúságban ennek sem örülnek.) A Rosenborg mellett ott van az EL csoportkörében a Molde is, azon kevés csapatok egyike, amely négy forduló után biztosan kivívta a továbbjutást a kvartettjéből. Ahol azért nem kispályások fociznak a norvégokon kívül: ott találjuk a Celticet, az Ajaxot és a Fenerbahcét. És hogy a norvégok nem csak futni és szerelni tudnak, azt láthattuk a horvátok elleni hazai Eb-selejtezőn is. Norvégia úgy nyert 2:0-ra a világklasszisokkal teletűzdelt horvát csapat ellen, hogy akár 4-5 gólt is szerezhetett volna a mérkőzésen. Külön felhívnánk a figyelmet a Malmőben (figyelem, idén ez is egy BL-csapat) futballozó Jo Inge Bergetre, aki olyan védőkből csinált bohócot azon a szeptemberi estén, mint Srna és Corluka. A norvég csapat formájáról sok mindent elárul az is, hogy az utolsó öt Eb-selejtezőjén mindössze az olaszok elleni meccsen kapott gólt. Norvég gólínségVerhetetlen csapat volna a norvég? Korántsem. Egy erős, fegyelmezett, gyors, de nem túl kreatív futballt játszó ellenfél, ilyen csapatok ellen Egervári Sándor, Dárdai Pál vagy akár Bernd Storck válogatottja is képes volt eredményt elérni. Leginkább döntetlent – ami azonban a továbbjutáshoz nem lesz elég. Az egyik statisztikai adat, amely a magyar válogatott mellett szól, ugyancsak a masszív, de kissé gépies norvég foci jellegzetességére mutat rá. A Per-Mathias Högmo keretében szereplő futballisták mindössze 14 gólt szereztek norvég válogatott mezben. A legeredményesebb egy védekező középpályás, Alexander Tettey, három találattal. A norvégok tényleg nem gólgyárosok: hazai pályán 2:0-ra verték Máltát, Azerbajdzsán ellen gól nélküli döntetlennel zártak. A magyar csapat ehhez képest a gólgyárosok hadserege. Gera Zoltán egymaga több gólt (24) szerzett a nemzeti csapatban, mint a norvég játékosok összesen, de ezt elmondhatja magáról Dzsudzsák Balázs (17) és Priskin Tamás (16) is. Böde Dániel 11 találattal a magyar bajnokság gólkirályjelöltje, Nemanja Nikolics pedig Lengyelországban arat, a szerb származású csatár a magyar mellé lassan lengyel állampolgárságot is kaphat, a Legiában eddig 15 bajnokin 16-szor volt eredményes. Életük meccse jöjjönS itt térünk vissza az eredeti problémához. Látta valaki jól futballozni a magyar válogatottban Nemanja Nikolicsot? Emlékszik valaki arra, mikor játszott jól (nem kiválóan, csak jól) piros-fehér-zöld szerelésben Dzsudzsák Balázs? De most ez sem számít. Most már nem számítanak a statisztikák sem. Nem számít, hogy Bernd Storck miért cserélte le hirtelen a teljes stábját (tényleg, miért?). Nem számít, hogy Tőzsér Dani megsértődött. Nem számít, hogy a norvégok lebecsülnek bennünket. Csak az számít, amit már annyiszor hallottunk: „Életünk legfontosabb párharca jön”, mondja Dzsudzsák, és mondják a többiek kánonban. Egyszer az életben ezek a focisták tényleg vegyék már komolyan magukat, és futballozzanak úgy, ahogy azt ígérik. Pontosabban kétszer: Oslóban és Budapesten.