Egy év múlva téli olimpia – reális magyar éremesélyekkel

<p>Pontosan egy év múlva kezdődik a XXIII. téli olimpiai játékok Pjongcsangban &ndash; közel négy évtized után az első téli olimpia, ahol reális esély van a magyar éremszerzésre.</p>

A dél-koreai Pjongcsang harmadik nekifutásra szerezte meg az olimpiarendezés jogát. A 2010-es játékokért folyó harcban három szavazattal maradt alul Vancouverrel szemben, négy évvel később pedig négy vokssal kapott kevesebbet, mint Szocsi. Amikor a 2018-as játékok helyszínéről döntöttek, akkor borítékolható volt a közel ötvenezer fős, 700 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő Pjongcsang sikere: már az első fordulóban elsöprő fölénnyel győzött, a 95 lehetségesből 65 szavazatot gyűjtött be.

Gyorsvasút és szélvihar

A szocsi és a riói játékokat övező bizonytalanságok után (előbbi esetben a mértéktelen költekezés és a terrorveszély, utóbbinál az ország rossz gazdasági helyzete adott okot aggodalomra) most fennakadások és bonyodalmak nélkül zajlanak az előkészületek. A pályák, stadionok 90%-a már áll, félig elkészültek már az olimpiai falu épületei is.

Pjongcsang a hegyvidéki Kangvon tartományban fekszik, ahol februárban -5,5°C az átlaghőmérséklet, és az év második hónapjában átlagosan tíz napon havazik. A hóhelyzet tehát nem jelenthet gondot, az olimpia helyszínéről hazatérő Boris Demeter, a Szlovák Olimpiai Bizottság szakreferense arról számolt be, hogy az alpesisí-pályák környékén óriási volt a szél: „150–160 km/órás széllökéseket tapasztaltunk. A prezentációt is a buszban tartották meg, csak egy rövid fotózás kedvéért szálltunk ki néhány percre.”

A jégkorong, curling, gyorskorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és műkorcsolya versenyeit a tengerparti Kangnung városában rendezik. Ez a háromszázezres város a pjongcsangi hegyi központtól kevesebb mint félóra távolságra fekszik.

Dél-Koreában a nagy távolságok is gyorsan áthidalhatóak lesznek: a szöuli reptér és az olimpiai helyszínek közötti 237, illetve 277 kilométeres távolságot kevesebb mint két óra alatt teszi meg az erre a célra épült gyorsvasút. Ez lehetőséget teremt arra is, hogy akár Szöulban is elszállásoljanak vendégeket, mivel közvetlenül Kangvon tartományban tavaly februárban csak 63 hotelt tartottak számon, valamivel kevesebb mint 8000 ággyal, ami jóval kevesebb, mint amit egy olimpia méretei megkívánnak.

Hajrá, Shaolinék!

A magyar drukkerek a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős 1980-as ezüstérme után csaknem négy évtizeddel ismét úgy készülhetnek egy olimpiára, hogy reális éremesélyekben bízhatnak. Ezúttal a rövidpályás gyorskorcsolyázók a favoritok: Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang Ádám a világversenyeken és Világkupa-sorozatban is folyamatosan bizonyítja, hogy a nemzetközi élvonalba tartoznak, de nem esélytelen a két váltó sem, és a nőknél is bizakodásra adhat okot Jászapáti Petra korábbi ifjúsági olimpiai érme.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265215","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Az alpesi síző Miklós Edit szereplése nagy kérdőjel – a Szocsiban lesiklásban a kiváló 7. helyet megszerző versenyző a közelmúltban óriásit bukott, és mindkét térdét meg kellett műteni. Ha nincs ez a baleset, ő is éremesélyesként utazhatott volna Dél-Koreába. Hasonló kaliberű térdszalagszakadás sok versenyzőnek a pályafutása végét jelentette, ám Miklós Edit néhány nappal a műtét után már hasizomgyakorlatokat és húzódzkodásokat végzett a kórházi ágyon, három héttel később pedig már szobabiciklin edzett. Ismerve az erdélyi származású síző kemény akaraterejét, nem kétséges, hogy vissza fog térni, csak az a kérdés, fel tudja-e venni újra a versenyt a legjobbakkal.

Szlovák remények

A szlovákok is az alpesisí-központot fogják árgus szemekkel figyelni: Veronika Velez-Zuzulová és Petra Vlhová is jó lehet egy dobogós helyre műlesiklásban, ha nem jön közbe semmilyen sérülés.

A kétszeres olimpiai bajnok sílövő, Anastasia Kuzmina második gyermeke megszületése óta még nem nagyon tudott értékelhető eredményt felmutatni, visszatérését követően ugyanis sokszor megbetegedett, makacs légcsőgyulladás miatt több versenyt is ki kellett hagynia. De Kuzminát is kemény fából faragták – a vancouveri játékokon úgy szerzett két érmet (sprintben aranyat, az üldözéses versenyben ezüstöt), hogy a felkészülés során eltörte a kezét, de tíz nappal a műtét után már sínbe tett kézzel újra edzett. Az Oroszországból honosított versenyző Pjongcsangban is mindent meg fog tenni azért, hogy sorozatban harmadik olimpiáján is felállhasson a dobogó legfelső fokára.

Pjongcsangban összesen 102 számban osztanak érmet, először lépi túl a százat a versenyszámok száma egy téli olimpián. A programról lekerült a hódeszkások paralell műlesiklása, ám a férfiak és a nők is fognak versenyezni a Big Air számban, amelyben a szlovák Klaudia Medlová is a világ legjobbjai közé tartozik. Új versenyszám még a gyorskorcsolyázók tömegrajtos versenye, valamint az alpesi sízők és a curlingösök vegyes csapatversenye.

Jönnek-e az NHL-esek?

Sok kérdőjel övezi a jégkorongtornát, amely a szlovák és a cseh szurkolók számára hagyományosan az egyik legfontosabb esemény. 1998 óta minden téli játékokon részt vettek az NHL-es játékosok is, de Pjongcsangról még nem született döntés. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis már nem akarja egymaga fizetni a tengerentúlról érkező hokisok repülőjegyét és drága biztosításait, amelyre a szocsi játékok előtt 14 millió dollárt fordított. Pjongcsang esetében 10 millió dollárra becsülik a várható költségeket, de a nemzetközi szövetségek nem akarnak részt vállalni ebben. Az orosz Alekszandr Ovecskin kijelentette, hogy ő mindenképpen részt fog venni az olimpián, függetlenül attól, megegyeznek-e a felek, de ha nem lesz hivatalos szerződés az NHL és a NOB között, akkor csak nagyon kevés sztárjátékost láthatunk az olimpiai tornán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?