Eb-selejtezők: A szerbek csak csatát veszítettek, nem háborút

Az olaszok a vb-kudarc után az Eb-selejtezőkön pazar rajtot vettek, hibátlan az együttes

A világbajnok franciák a törököktől kaptak ki, Szerbiát kiütötték az ukránok. Annak ellenére, hogy négy válogatott a Nemzetek Ligája négyes döntőjében szerepelt, nem voltak unalmasak az Európa-bajnoki selejtező hétvégi mérkőzései. A világbajnok Franciaország simán kikapott Törökországban, Montenegró kirúgta szerb kapitányát, aki politikai okok miatt nem volt hajlandó leülni a kispadra, az ukránok kiütötték Szerbiát, míg Oroszország története legnagyobb győzelmét aratta.

A csoport: edzőváltást hozott a politika

Az A csoportban ezúttal Anglia csapata kapott pihenőt, hiszen Gareth Southgate együttese a Nemzetek Ligája négyes döntőjében volt érdekelt (a hollandok elleni vereséget követően tizenegyesekkel legyőzte Svájcot a bronzmérkőzésen), így aztán a másik négy csapatra két-két mérkőzés várt.

Lapzártánkig egy fordulóra kerül sor, de abban elsősorban a politika vállalt főszerepet. Montenegró hazai pályán fogadta Koszovót, de a podgoricai mérkőzésen nem jelent meg Ljubisa Tumbakovics, a válogatott szerb szövetségi kapitánya. Szerbia ugyanis nem ismeri el önállónak a koszovói államot, sőt korábban a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) meg is támadta Koszovó UEFA-tagságát.

Tumbakovics végül szerb nyomásra úgy döntött, nem lesz ott a mérkőzésen, de így tett a Crvena zvezdában szereplő jobbhátvéd, Filip Stojkovic és a támadó középpályás Mirko Ivanic is. A mérkőzés végül 1–1-es döntetlennel ért véget, az első félidő közepén Koszovó szerzett vezetést a Werder Bremenben játszó Milot Rashica révén, de a 69. percben Stefan Mugosa egyenlített. Ez azt jelenti, hogy a koszovóiak 2017. október 9-e, immáron 13 meccs óta veretlenek.

A mérkőzést követően összeült a montenegrói szövetség elnöksége, és úgy döntött, meneszti Tumbakovicsot. „Az igazgatótanács egyhangú döntést hozott, amely szerint Tumbakovicsnak azonnal megszünteti feladatait a montenegrói válogatottnál, miután úgy döntött, hogy nem vesz részt a Koszovó elleni mérkőzésen. Amellett, hogy kellemetlen és váratlan meglepetés volt, Tumbakovics a szerződésében meghatározott szakmai feladatait sértette meg. Ezeknek a politikai tényezőknek semmi közük a sportokhoz, most mégis a futball látta kárát ennek” – olvasható a közleményben. A csoport másik mérkőzésén Csehország 2–1-re verte Bulgáriát, a meccs hőse az AS Roma két gólt szerző csatára, Patrik Schick volt.

B csoport: szerb KO-vereség Ukrajnában

Lehet, mire ezeket a sorokat olvassák, már Tumbakovics neve másik válogatotthoz kapcsolódik, Szerbiában ugyanis tartja magát az a hír, hogy isteni jel az ő menesztése, lehet, vele kellene frissíteni a válogatottnál.

Azt ugyanis már sokan elfelejtették, hogy Mladen Krsztajiccsal a válogatott kijutott a vébére, ahol ugyan egy győzelemmel és két vereséggel kiesett a csoportkörben, de nyolc év után mégiscsak ott lehetett a legjobbak között. Pénteken azonban története egyik legnagyobb vereségét szenvedte el a csapat, Ukrajnában 5–0-ra kikapott, és máris felröppent a pletyka, hogy Krsztajicsnak mennie kell, és Dragan „Pikszi” Sztojkovics vagy Tumbakovics lehet az utód.

„Abszolút felelősséget vállalok mindenért. Amíg én állítom össze a csapatot és én vagyok a parancsnok, nem is tehetek mást. De még mindig úgy gondolom, a csatát veszítettük el, nem a háborút” – nyilatkozta a meccs után a szerb kapitány. 

A szerb szövetség egyelőre hallgat és kivár, így a lapzártánk után rendezett Litvánia elleni hazai mérkőzésen még az eddigi szakmai team ült a kispadon. 

Miután a portugálok is a Nemzetek Ligájában szerepeltek, a csoport másik pénteki meccsét Luxemburg és Litvánia vívta, és a miniállam továbbra is erőn felül teljesít. A csapat márciusban 2–1-re verte otthon a litvánokat, majd otthon úgy kapott ki Ukrajnától, hogy a vendégek a 93. percben szerezték a győztes gólt (1–2). Ezúttal Vilniusban is jól harcolt: a 21. percben Gerson Rodrigues révén vezetést szerzett, de az egy félidőt emberhátrányban játszó hazaiak végül a 74. percben Arvydas Novikovas találatával egyenlítettek (1–1).

C csoport: menetelő büszke északírek

Megőrizte lendületét, és három forduló után is hibátlan az északír válogatott, amely eddig hozta a kötelezőt, és készülhet majd a németek és a hollandok elleni csoportrangadókra. Michael O’Neill csapata a 2016-os Eb egyik meglepetését okozta azzal, hogy bejutott a nyolcaddöntőbe, majd a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben Németország mögött a második helyet megszerezve pótselejtezőt vívott (végül 1–0-s összesítéssel maradt alul Svájccal szemben). 
A tavalyi Nemzetek Ligája csúfos kudarca (Ausztria és Bosznia ellen két-két vereség) után az idei kvalifikációt már lendületesebben kezdte meg a csapat: márciusban előbb az észteket verte 2–0-ra, majd a fehéroroszokat győzte le 2–1-re otthon. Szombaton Tallinnban ismét Észtország volt az ellenfél, és ugyan a hazaiak a 25. percben vezetést szereztek Konstantin Vassiljev góljával, O’Neill kapitány jól nyúlt bele a mérkőzésbe, és két cserecsatára, Conor Washington és Josh Magennis a 77., majd a 80. percben megfordította az állást (1–2).

„Sok játékosom van, akiknek nem sikerült jól az előző szezon, keveset játszottak, csapatot keresnek maguknak. De itt vannak, a csapat fontos részei, és mindent elkövetnek, hogy sikeresek legyünk. Nagyon büszke vagyok rájuk. A második félidőben kockázatot kellett vállalnunk, és bejött” – mondta a szakember, aki ma, Boriszovban a fehéroroszok ellen is nyerni szeretne.

A csoportban még a németek hibátlanok, Joachim Löw együttese a márciusi, hollandiai győzelem után ezúttal Fehéroroszországban győzött Leroy Sané és Marco Reus góljaival 2–0-ra.

D csoport: két meccs, két döntetlen a dán mérleg

Egyelőre nem megy a dánoknak, akik a D csoportban két meccs után két ponttal állnak mindössze. Márciusban háromgólos hátrányról álltak fel Svájcban, ezúttal a koppenhágai meccsen a 76. percben Pierre Emile Höjbjerg révén megvolt a vezetés, de a 85. percben Shane Duffy egyenlített (1–1).

„Megnézzük az adatokat, hogy ki mennyit futott, milyen teljesítményt nyújtott, és biztosan változtatni fogunk” – nyilatkozta Age Hareide kapitány, akinek lesz miért magyarázkodnia, ha a lapzárta után véget érő Grúzia elleni hazai meccsen sem születik meg végre az első győzelem. A grúzok az első két meccsen gólt sem szereztek, a Gibraltár elleni 3–0-val viszont a hétvégén már több pontjuk volt, mint a dánoknak.

F csoport: mindenki Luis Enrique miatt aggódik

Az E csoportban a magyarok 3–1-re verték idegenben Azerbajdzsánt, a horvátok 2–1-re otthon a walesieket, így a két győztes hat-hat ponttal csoportja élén áll. 
Az F csoportban Spanyolország harmadik mérkőzésén a harmadik győzelmét aratta, a csapatot az sem zavarta meg, hogy családi okok miatt továbbra sem Luis Enrique szövetségi kapitány ült a kispadon.

A szakember a március 26-i, máltai 2–0, illetve a múlt pénteki, feröeri mérkőzésre sem utazott el, de távollétében asszisztense, Robert Moreno is 4–1-es sikerre vezette a csapatot. A csapat egyik legjobbja Santi Cazorla volt, aki legutóbb 2015 novemberében lépett a pályára válogatottban, és végig is játszotta a mérkőzést. 
Moreno a spanyol lapoknak elmondta, a felkészülés során végig kapcsolatban állt Luis Enriquével, így ez a siker neki is köszönhető. „Egész héten kapcsolatban álltam Luisszal, folyamatosan egyeztettünk, még a feröeri válogatott taktikáját is közösen elemeztük ki. Amíg szükség van rám, helyettesítem, de ő a szövetségi kapitány” – nyilatkozta Moreno. 

Vasárnap a spanyol szövetség bejelentette, hogy a svédek elleni madridi összecsapáson sem lesz jelen a kapitány, ez pedig már egyre nagyobb aggodalomra ad okot. Pontos információt azonban senki sem ad, a szövetség vezetői csak azt kérik az újságíróktól, hogy tartsák tiszteletben Luis Enrique kérését, és ne zaklassák. 
A svédek simán verték Máltát, míg Norvégia balszerencse-sorozata folytatódott: egy szoros meccsen elszenvedett 2–1-es spanyolországi vereség után úgy játszottak otthon 3–3-at a svédekkel, hogy a 86. percben még 2–1-re vezettek, pénteken pedig az utolsó 13 percben kétgólos előnyt adtak le a románokkal szemben – Claudiu Keserü a hajrában két gólt szerzett, így alakult ki a 2–2-es végeredmény.

G csoport: elég 1–0-ra nyerni mindig

Áttekintve a csoportokat nem lehet azt mondani, hogy a G jelűben összesodorta a szél a legjobbakat, jelen állás szerint a lengyelek könnyedén végezhetnek az első helyen, pedig nem játszanak atomfutballt. Jerzy Brzeczek tanítványai 1–0-ra nyertek Ausztriában, aztán 2–0-ra verték otthon a letteket, pénteken pedig Észak-Macedóniából hozták el a három pontot egy visszafogott 1–0-s sikerrel. 

„Természetesen nagyon örülünk a szkopjei három pontnak, ugyanakkor tudatában vagyunk annak is, hogy nem minden működött úgy, ahogy kellene. Azonban nem bánom, ha mostantól mindig csak 1–0-ra győzünk” – nyilatkozta a szakember. A lengyelek legnagyobb esélyét az jelenti, hogy a vetélytársak közül Szlovénia az első három fordulóban nyeretlen maradt, de az osztrákoknak is mindössze három pontjuk van: múlt pénteken éppen Szlovéniát győzték le 1–0-ra.
Izrael 3–0-ra győzött Lettországban, a meccsen – csakúgy, mint márciusban, Ausztria ellen – ismét mesterhármast ért el Eran Zahavi, a Kuangcsou csatára. A válogatott abban bízik, hogy végre megszakad a negatív széria, hiszen története során még egyszer sem jutott ki az Európa-bajnokságra, de világbajnokságon is csupán egy alkalommal vett részt, 1970-ben, de meccset akkor sem nyert.

H csoport: Günessel ismét életveszélyesek a törökök

A múlt hét legnagyobb meglepetését egyértelműen a török válogatott aratta, amely három forduló után százszázalékosan áll csoportjában úgy, hogy szombaton a világbajnok franciákat verték 2–0-ra. 

Az esélyek természetesen Didier Deschamps csapata mellett szóltak, arra kevesen gondoltak, hogy a mérkőzés hőse Hugo Lloris kapus lesz, aki három óriási bravúrral megmentette csapatát a kiütéstől. A törökök nagyszerűen futballoztak, a 30. percben Kaan Ayhan, a 40. percben Cengiz Ünder is betalált, a török válogatott ötödik egymás elleni mérkőzésükön először tudott nyerni a franciák ellen.

Hogy mitől jó a török csapat? A válasz egyértelműen a szövetségi kapitány személyében keresendő. A csapatot az elmúlt két évben a román Mircea Lucescu vezette, a szövetség idén februárban döntött úgy, hogy visszatér egyik bevált emberéhez, és azt a Senol Günest nevezte ki, aki 2000 és 2004 között már dolgozott kapitányként. Nem is akárhogyan: a 2002-es világbajnokságon bronzérmet nyert a válogatottal.

A váltás eddig jól sikerült, hiszen március 22-én Albániában 2–0-ra, három nappal később otthon, Eskisehirben Moldova ellen 4–0-ra nyertek a törökök, ezt követte a franciák elleni siker. Hogy a szezon végeztével a labdarúgók játékban legyenek, Günes azt találta ki, hogy az Eb-selejtezők előtt két felkészülési mérkőzést is vív. A taktika bejött, a görögök elleni 2–1-es és az üzbégek felett aratott 2–0-s siker szárnyaló lendületet adott a csapatnak, ma este Izlandon óriási lépést tehet a csapat az Eb-szereplés felé, pedig még csak a 4. fordulón lesz túl.

Izland 1–0-ra verte Albániát, ezzel véget vetett az ötmérkőzéses hazai nyeretlenségnek, míg Moldova Igor Armas korai fejesével verte meg Andorrát.

I csoport: megvan az új orosz gólcsúcs

Belgium menetelése senkit sem lep meg, a világbajnoki bronzérmes harmadik mérkőzését is simán megnyerte, a kazahok elleni 3–0 igazi ujjgyakorlat volt. Csakúgy, mint az oroszok legutóbbi mérkőzése: a válogatott 9–0-ra verte San Marinót, ezzel a Szovjetunió összeomlása óta a legnagyobb sikert aratta. A mérkőzés hőse a négy gólig jutó Artyom Dzjuba volt. Az oroszok eddigi csúcsát egy 2015-ös, Liechtenstein elleni 7–0-s KO-győzelem jelentette.

Skócia még mindig nem a legstabilabb, ezúttal Ciprust győzte le 2–1-re úgy, hogy a csereként beállt Oliver Burke a 89. percben szerezte a győztes gólt. A nagy erőpróbára azonban ma este Brüsszelben kerül sor, a skótokat fűtheti is a visszavágás vágya, hiszen szeptemberben hazai pályán 4–0-ra kaptak ki a belgáktól, ez volt a Hampden Park elmúlt 45 évének legnagyobb veresége.

„Nincsen olyan mérkőzés, amelyet fel kellene adni. Odamegyünk, és megpróbálunk a legjobban játszani. Bízunk abban, hogy a hazaiak kicsit kevesebb mint 100 százalékot teljesítenek, és akkor kaphatunk némi esélyt. Eddig minden mérkőzéshez így álltam, ezentúl is így fogok” – nyilatkozta Steve Clarke szövetségi kapitány.



J csoport: pazar olasz nyitány

A világbajnokságot kihagyta, az Eb-ről nem maradna le az olasz válogatott, amely első három mérkőzésén három győzelmet aratott, tizenegy gólt szerzett és egyet sem kapott. Szombaton Athénban sikerült begyűjteni a három pontot, a 23. percben Nicolo Barella, hét perc múlva Lorenzo Insigne, újabb három perccel később pedig Leonardo Bonucci is betalált, így tíz perc gólerős játék elég volt a sima, 3–0-s győzelemhez.
A csoport második helyére a finnek léptek fel, akik Teemu Pukki (ki más?) duplájával 2–0-ra verték a bosnyákokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?