Doppingeljárás tíz év elteltével Pintusevics-Block ellen

London |

<p>Akár világbajnoki aranyérme visszaadásával is zárulhat az a doppingeljárás, amelyet az ukránok korábbi sprintersztárja, Zsanna Pintusevics-Block ellen indítanak.</p>

A már visszavonult kétszeres vb-győztes férjét, Mark Blockot az Egyesült Államokban a hírhedt doppinglaborral (BALCO) szemben folyó eljárásban bűnösnek találták tiltott szerek kereskedésével, és a gyanú szerint a készítményekből a feleség is kapott.

Most a Nemzetközi (IAAF) vagy az Ukrán Atlétikai Szövetségen a sor, hogy lépjen. Szergej Bubka, az IAAF ukrán alelnöke, korábbi "legyőzhetetlen" rúdugró elismerte: lesz vizsgálat Pintusevics-Block érintettségével kapcsolatban, részleteket azonban nem közölhet.

Az ukrán sprinter pályafutásának csúcsa a 90-es évek végére és a 2000-es évek elejére tehető. Olimpiai érme ugyan nincs, de 100 méteren 2001-ben, 200-on pedig 1997-ben vb-t nyert, 60 méteren pedig 2003-ban fedettpályás világbajnok lett.

Ő volt az egyik legnagyobb ellenfele az amerikai Marion Jonesnak, akitől elvették olimpiai és vb-érmeit, tekintettel arra, hogy érintett volt a BALCO-ügyben. Soha nem produkált ugyan pozitív doppingmintát, csak éppen bevallotta, hogy szedett tiltott szert.

Érdekesség, hogy a 2001-es edmontoni vb női 100 m döntőjében Pintusevics-Block nyert Jones, valamint a görög Ekaterini Tanu és a bahamai Chandra Sturrup előtt. Jonestól már elvették a vb-ezüstérmet, Tanu pedig nem léphetett előrébb, mert hazájában ellene is doppingeljárás zajlik. Ha az IAAF folytatja az ilyen esetekben bevett gyakorlatát, akkor elképzelhető, hogy tíz év elteltével Sturrup lesz a 100-as világbajnok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?