Djokovic megvált szlovák edzőjétől

Belgrád |

<p>A tizenkétszeres Grand Slam-győztes teniszező, Novak Djokovic megvált edzőjétől, Marian Vajdától.</p>

A szlovák szakember 2006 óta irányította a korábbi világelső edzéseit, a szerb Djokovic vele érte el legnagyobb sikereit: 12 GS-címe mellett ötször nyerte meg az évzáró világbajnokságot - áll a játékos honlapján megjelent közleményben.

"Örökre hálás leszek Mariannak és a többieknek, akikkel egy évtizedre nyúlik vissza nemcsak a szakmai múltunk, hanem a barátságunk is. A támogatásuk nélkül soha nem jutottam volna el ilyen magasságokba. Tudom, hogy annak szentelték az életüket, hogy elérhessem az álmaimat, mindig mindenben támogattak. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de mindannyian úgy éreztük, szükség van a váltásra" - írta honlapján Djokovic.

Megjegyezte, reméli, ez a "sokkoló döntés" segíteni fog neki abban, hogy jobb eredményeket érjen el.

"Új fejezet kezdődik az életemben, de nem szeretném elkapkodni az új edző kiválasztását. Egy ideig biztosan egyedül fogok utazni a versenyekre" - tette hozzá.

Djokovicnak a tavalyi Roland Garros-győzelme óta nem igazán megy jól a játék: azóta mindössze két tornát nyert (Toronto, Doha), Andy Murrayvel szemben elvesztette a világelsőséget, idén pedig a szezonnyitó katari versenyen aratott diadala óta egyetlen tornán sem jutott túl a negyeddöntőn.

A szerb játékos - aki tavaly év végén Boris Beckerrel szakította meg hároméves munkakapcsolatát - Vajda mellett erőnléti edzőjétől és fizioterapeutájától is megvált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?