Denis Oswald is NOB-elnök lenne

Lausanne |

<p>Denis Oswald, a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) első számú vezetője is indul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökválasztásán.</p>

Pénteken rövid közleményben jelezte szándékát az 1968-as olimpia evezős bronzérmese. A 66 éves svájci jogásznak komoly sportszakmai önéletrajza van, a NOB-on belül minden fontos bizottságban megfordult, többek között elnökölte az athéni és a londoni nyári játékok előkészítésében közreműködő ötkarikás koordinációs testületet, emellett pedig 2000-től 2012-ig a végrehajtó bizottság tagja volt.

     Előtte négyen jelezték kandidálásukat: Thomas Bach, a NOB német alelnöke, Ng Ser Miang, Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, aki szintén a NOB alelnöke, illetve a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője, valamint Vu Csing-kuo, a NOB vb tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke jelentkezett be a posztért.     A NOB 125. közgyűlése szeptember 10-én, Buenos Airesben dönt arról, ki lesz Jacques Rogge utóda, egyben a NOB kilencedik vezetője. A belga elnök 12 év után távozik a szervezet éléről.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?