Dárdai szerződést hosszabbított Berlinben

Budapest/Berlin |

<p><span style="font-size: 12px;">Meghosszabbította szerződését a berlini klubbal Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki így legalább a következő szezon végéig irányíthatja az együttest.</span></p>

A 40 éves magyar szakember a Bildnek nyilatkozva árulta el, hogy megszületett az írásos megállapodás. Dárdainak határozatlan idejű szerződése van, amelyet minden idény végén újratárgyalnak.

"A szerződéshosszabbításhoz írásos megállapodás szükséges, most már ez megvan, így kijelenthetem, hogy 2017-ig én leszek a Hertha vezetőedzője." - fogalmazott Dárdai, aki igennel felelt arra a kérdésre, hogy az új kontraktusban is szerepel-e jutalom a német kupadöntőbe jutás, illetve a Bajnokok Ligája-indulás elérése esetén.
   
A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, Dárdai Pál tavaly februárban vette át - megbízottként - a Hertha BSC irányítását, majd május végén kinevezték vezetőedzőnek. Jelenleg - két fordulóval a zárás előtt - az ötödik helyen áll gárdájával a Bundesligában.
    
Az 1997 óta Berlinben élő Dárdai Pál a német klub történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája, s játékos-pályafutása befejezése óta a Herthánál dolgozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?