<p>Dárdai Pál szerint a tavaszi szezonban a Hertha BSC-nek nincs vesztenivalója. A berliniek remek őszt produkálva a harmadik helyen állnak a téli szünetben - írja a <a href="http://www.telesport.hu/2015/12/24/dardai-nincs-vesztenivalonk/">Híradó…;
Dárdai Pál szerint csapatának nincs vesztenivalója
A magyar edző a Tagesspiegelnek azt mondta, semmilyen veszély nem fenyegeti a csapatot, mivel a mostani szezonban nem számít, hányadik helyen végez. Dárdai elmondása szerint ebben az idényben csak az a fontos, hogy a gárda "magáévá tegye a játékfilozófiát". "Ha a csapat azonosult ezzel, akkor a Hertha más célokat is kitűzhet magának."
A korábbi magyar szövetségi kapitány úgy véli, hogy a jelenlegi, Bajnokok Ligája-indulást érő helyezés ellenére sem szabad ilyen elvárásokat megfogalmazni, mivel az csak szükségtelen nyomást helyezne a játékosokra. "A csapatnak előbb mentálisan kell stabilizálódnia" - mondta a 39 éves edző.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.