Egész egyszerűen csak a világ legnagyobb síelőjének nevezik, bármilyen statisztikát nézünk, ő a téli olimpiák legeredményesebb sportolója. Dählie összesen tizenkét érmet, közte nyolc aranyat szerzett, persze szerencséje is volt, hogy éppen az ő fénykorára esett az olimpia évek váltása.
Dählie, a norvég csodafutó
Egész egyszerűen csak a világ legnagyobb síelőjének nevezik, bármilyen statisztikát nézünk, ő a téli olimpiák legeredményesebb sportolója. Dählie összesen tizenkét érmet, közte nyolc aranyat szerzett, persze szerencséje is volt, hogy éppen az ő fénykorára esett az olimpia évek váltása. Ennek köszönhetően 1992 és 1998 között három ötkarikás játékokon bizonyíthatta nem mindennapi klasszisát. Elverumban született 1967. június 19-én egy pedagóguscsalád gyermekeként. Tizennégy esztendősen északi összetettben kezdett sportolni, de példaképe, a háromszoros olimpiai bajnok Vegard Ulvang hatására átállt a sífutásra. Érdekesség, hogy sohasem indult junior világversenyeken, mindjárt a felnőttek között mutatkozott be. Rendkívül sikeres pályafutása során nyolc olimpiai aranyérmet és négy ezüstöt gyűjtött be. Kilencszeres világbajnok, emellett még nyolc alkalommal állhatott a dobogó alsóbb fokain. Hatszor nyerte el a Világ Kupát. Tavaly márciusban gerincsérülés miatt jelentette be visszavonulását, azóta Thomas Alsgaard edzője, mellette saját sportszergyártó vállalatát irányítja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.