Csapatépítés Masnýval

Lég. Az egykor szebb napokat látott légi csapat mezét hajdanában olyan futballnagyságok is viselték, mint a volt csehszlovák válogatott Ján Kapko.

A légiek (csíkos mezben) a tavaszi idénynyitón 2:0 arányban győzték le a hazai pálya előnyét élvező hodosiakatÖrzsik Ödön felvételeA pozícióvesztést követően a kerületiből a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályába huppant vissza a csallóközi együttes. Ott azonban megújult, csakhamar az élmezőnyben vetette meg a lábát. Az ambiciózus légiek tavaly ősszel nyögvenyelősen rajtoltak el, az alistáli találkozót követően edzőcserére szánták el magukat a klubvezetők. Rigó László helyébe az egykori csatárkiválóság, Marián Masný szerződtették. Az Európa-bajnoki aranyérmes futballnagyság a csapatépítést kapta feladatul a tisztségviselőktől. „Új edzőnk érkezésekor nem volt irigylésre méltó helyzetben. Hullámvölgyben volt a kollektíva, menet közben kellett feltérképeznie a játékosgárdát. A szakember felbukkanása mágnesként vonzotta a légi futballrajongókat a pályára. Az idő és az eredmények igazolták, hogy jól döntöttünk, amikor éppen őt kértük fel csapatunk irányítására” – fogalmazott Szerencsés Lajos légi klubelnök. A tisztségviselőtől megtudtuk, fiatal tehetségek beépítésével elsősorban a jövő időszak versenyképes csapatát igyekeznek kialakítani. Ennek szellemében zajlott az erősítésként kiszemelt játékosok kiválasztása is a téli holtidényben. Érdekes módon három nagypakait, Valkó Tamást, Valkó Lászlót és Miklós Jenőt igazoltak le. Ez utóbbi az őszi idényben vendégjátékosként a békeiek mezét viselte. Négy éves kihagyás után érkezett vissza a védelmet erősítő Sipos Gyula. A veszteséglistán négy játékosuk neve szerepel. Nagy Szabolcs, Engler Dénes és Bindics Tibor a rivális nagypakaiakhoz távozott, Szűcs Tamás pedig makacs sérülése miatt fejezte be pályafutását. Hazai környezetben zajlott a Masný-legénység téli felkészülése. „Nálunk adottak a feltételek a színvonalas szakmai munkához. Két pályánkon felváltva zajlottak az edzések. A légi kórház rehabilitációs osztályát is igénybe vehették labdarúgóink. Nálunk továbbra is a közönségvonzó, gólra törő játék a cél. Versenyben vagyunk a feljutásért a listavezető dercsikaikkal, akiket az őszi végjátékban sikerült legyőznünk. Nem szabad azonban lebecsülni a mögöttünk nyomuló nagymegyeriek képességeit sem. Az sem jelent majd tragédiát, ha nem mi leszünk a bajnokok” – latolgatta a légiek esélyeit a klubelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?