Budapest rendezi 2020-ban a vizes Európa-bajnokságot

Budapest |

<p>Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének szombati bejelentése szerint.</p>

A magyar szövetség (MÚSZ) arról adott tájékoztatást az MTI-nek, hogy az eseményeket nem egyszerre rendezik, mint a világbajnokságok esetében, hanem a vízilabdatornát januárban, az úszás, a műugrás és a műúszás Eb-jét májusban Budapesten, míg a nyíltvízi úszókét júniusban Balatonfüreden tartják.

"Van egy opció arra, hogy a LEN történetében először az óriástorony-ugróknak is rendezzünk Eb-t, mégpedig augusztus 20-án, ugyanazt az ideiglenes létesítményt használva, amit a jövő évi világbajnokságon" - jelezte a MÚSZ közleményében, amelyben azt is megemlíti, hogy a 2017-es vb-re elkészülő új Dagály-komplexum lehető legjobb kihasználásának érdekében nyújtotta be pályázatát a 2020-as kontinensviadalokra.

"Budapest sportszerető város, Magyarország sportszerető ország, s ezt számos kiváló esemény megrendezésével bizonyították. Magas szintű és folyamatos az együttműködésünk a magyar szövetséggel, ennek példája a jelenleg Hódmezővásárhelyen zajló junior úszó Európa-bajnokság" - vezette fel a LEN vezetőtestületének, a Bürónak a döntését az olasz Paolo Barelli, aki ezt követően nyitotta ki a rendező ország nevét tartalmazó borítékot a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón. 

"A 2020-as Eb sikere szinte garantált, hiszen 2017-ben ugyanúgy minden szakágban vb-t rendez Magyarország" - tette hozzá Paolo Barelli.

David Sparkes, a LEN főtitkára arról beszélt, hogy a sport olyan erőket tud mozgósítani, mint semmi más, ezért is példamutató a magyar kormány hozzáállása. Kiemelte, hogy komoly gazdasági hatásai lehetnek ilyen nagy események megrendezésének. Szintén megemlítette, hogy fantasztikus létesítmény épül a jövő évi vb-re, amely jobb lesz, mint az idei Eb-nek otthont adott londoni.

"Az a tudás, amit szervezőként felhalmoz az ország, az 2024-ben is hasznosítható lesz, ha Budapest megkapja a nyári olimpia rendezési jogát" - jelentette ki Sparkes, aki megjegyezte, hogy rendkívül erős a magyar úszócsapat, így nehéz lesz 2020-ban más nemzeteknek is érvényesülniük.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a kormány néhány éve hozott egy döntést, hogy minél több nagy sporteseményt igyekszik Magyarországra hozni, ezáltal olyan nagy tapasztalatra tett szert az ország, amilyennel kevés másik rendelkezik. Kijelentette, hogy kormánygaranciával támogatják az eseményeket.

Gyárfás Tamás és Kemény Dénes, az úszók és a vízilabdázók szövetségi elnökei egyaránt megköszönték a bizalmat és jelezték, mindent megtesznek, hogy saját standardjuknak megfelelő eseményeket rendezzenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?