Bréking: Radványi lett a Mezőkövesd edzője!

<p align="JUSTIFY">Mától Radványi Miklós irányítja az NB I-ben szereplő mezőkövesdi futballcsapatot. A DAC és a Myjava korábbi trénere Tomiszlav Szivicset váltotta a kispadon. A 48 éves szakember jövő júliusig kötelezte el magát a magyar klubhoz.&nbsp;</p>

Az újonc Mezőkövesd négy fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik a tabellán, de mindössze egy pontra van a kiesést jelentő, tizenegyedik helytől.

„A múlt hét végén kerestek meg a mezőkövesdiek, és rendkívül korrekt ajánlatot tettek. Ma délelőtt Budapesten találkoztam Tállai András klubelnökkel, aki nagyon közvetlen volt, elmondta, azt várják tőlem, hogy benntartsam a csapatot az élvonalban. Gyorsan megegyeztünk, és 2018. június végéig szóló szerződést írtam alá. A délutáni edzést már én vezetem – mondta lapunknak Radványi Miklós. – Jó a játékosállomány, ám az utóbbi hetek kudarcai lelkileg nagyon megviselték a futballistákat, szinte a padlón vannak, az a feladatom, hogy felrázzam őket. A televízióban néztem az Újpest elleni, 3:1-es vereséggel végződött hazai meccsüket, láttam, hogy min kellene javítani. Elődömnél több játékos nem a megszokott posztján szerepelt, ezen mindenképpen változtatni fogok. A keret tagjai közül Hudák Dávid a játékosom volt a DAC-nál, de Marek Střestíket, Tomáš Tujvelt, Dominik Fótyikot és Peter Šulekot is jól ismerem. Kevés idő áll a rendelkezésemre a szombati, Honvéd elleni rendkívül nehéz hazai bajnoki meccsig. Bízom benne, hogy a listavezető ellen az eddiginél sokkal harcosabb csapat lép majd pályára.”

Egy éve Pintér Attila vezetésével jutott fel az NB I-be a Mezőkövesd, és a volt szövetségi kapitány irányításával nagy meglepetésre az ötödik helyen zárta az őszi szezont. Pintér Attila a télen a Puskás Akadémiához távozott, és helyét a korábban Kecskeméten, Pakson és Diósgyőrben dolgozó Tomiszlav Szivics vette át, aki két és fél évre szóló szerződést írt alá. De ebből még fél év sem lett. A szerbiai edző vezetésével a Mezőkövesd tavasszal csupán nyolc pontot szerzett az élvonalban, a mérlege két győzelem, két döntetlen és hat vereség.

Értesüléseink szerint Pintér Attila javasolta a kövesdi vezetőknek Radványi Miklós szerződtetését. A korábban a DAC-nál és a Frýdek-Místeknél sikeresen tevékenykedő Radványi legutóbb a tavaly decemberi élvonalbeli kilépéséig a Spartak Myjava csapatát irányította.

Pecze Károly (Győri ETO, 1989/90) és Borbély László (Tatabánya, 2007) után Radványi Miklós a harmadik dél-szlovákiai edző a magyar élvonalban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?