Bottas első győzelme

A finn Valtteri Bottas (Merce-des) pályafutása első győzel-mével zárult a Forma–1-es Orosz Nagydíj.

A finn Valtteri Bottas (Merce-des) pályafutása első győzel-mével zárult a Forma–1-es Orosz Nagydíj. A második pozícióban Sebastian Vettel (Ferrari) végzett, míg a dobogó harmadik fokára csapattársa, Kimi Räikkönen állhatott fel.

Szocsiban, a negyedik versenyhétvégén a Ferrari erőre kapott, s már egy körön is gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél. Így történt ez az időmérő edzésen is. Az első rajtkockáért kiélezett csatát vívott a világbajnoki pontverseny első két helyezett csapata. Az első három leggyorsabb pilóta egy tizedmásodpercen belül teljesített, Vettel autózta a legjobb köridőt, a második csapattársa, Räikkönen lett, a harmadik Bottas volt. Hamilton többször is hibázott, így be kellett érnie a negyedik rajtpozícióval.

A 2008-as Francia Nagydíjon fordult elő utoljára, hogy a két Ferrari az első sorból vághatott neki a futamnak. A rajtrács a büntetéseket követően kissé átrendeződött. Sainz Bahreinből hozott magával három rajthelyes büntetést, Vandoorne autójába pedig már az ötödik Honda-erőforrást tették be.

A futam nem indult zökkenőmentesen. Alonso (McLaren) autója már a felvezető körön megállt, ezért a mezőnynek egy újabb bemelegítő kört kellett teljesítenie. A rajtot remekül kapta el Bottas, aki a harmadik pozícióból valósággal átugrotta a két Ferrarit, Räikkönent lerajtolta, Vettelt pedig erőből, szélárnyékból kibújva előzte meg az első kanyar előtt. A Mercedes finn pilótáját Grosjean és Palmer ütközése miatt pályára küldött biztonsági autó sem zökkentette ki. Hamilton a verseny első harmadában túlmelegedési problémákkal küszködött.

Az élmezőnyből Bottas volt az első, aki látogatást tett a bokszutcában, szuperlágy gumikat kapott. Vettel a kerékcserét egészen a 34. kör végéig tolta ki. A Ferrari szerelői hibáztak, a bal első kerék nehezen került a helyére. Miután visszatért a pályára, Bottas mögött ugyanakkora volt a hátránya, mint a kerékcsere előtt. A Ferrari négyszeres világbajnoka a frissebb szuperlágy gumikon nagyon begyorsult, s körről körre lopta a távolságot a finn mögött. Vettel nyomás alá helyezte riválisát, de az élen álló Bottas a leintésig megőrizte előnyét.

A negyedik Orosz Nagydíj így a finn Valtteri Bottas sikerével zárult, aki 81. versenyén megszerezte Forma–1-es karrierje első futamgyőzelmét. Bottas a végén nagyon higgadt maradt, hidegvérrel teljesítette az utolsó köröket, nem követett el hibát. Utoljára a 2013-as Ausztrál Nagydíjon fordult elő, hogy finn versenyző állt a dobogó legfelső fokán, akkor Kimi Räikkönen győzött. Másodikként Sebastian Vettel zárt Szocsiban, aki a frissebb gumikon nagyon megközelítette a Mercedes pilótáját, DRS-távolságon belülre is került, de a lekörözéseknél időt vesztett, Massa rossz ütemben engedte el őt. A német előnye a világbajnoki pontversenyben tovább nőtt Hamiltonnal szemben. A dobogó harmadik fokára Kimi Räikkönen állhatott fel, aki zavartalanul körözött a harmadik helyen, Vettel tempóját nem tudta felvenni, Hamilton pedig tisztes távolságban autózott mögötte. Pontszerző helyen ért célba még: Hamilton, Verstappen, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Massa és Sainz. Egészen elképesztő, amit Hülkenberg művelt. A Renault német pilótája 41 kört teljesített az ultralágy gumikon.

„Elképesztő érzés az első helyen lenni, több mint nyolcvan futamot kellett várnom arra, hogy nyerjek, de megérte a pillanat. Az év nem kezdődött túl simán, mivel a Ferrari nagyon gyors, s ez ma sem volt másképp. Azonban ma mi tudtunk nyerni, amiért nagyon boldog vagyok. Persze a legjobb az lenne, ha a másik autónk is itt lenne” – értékelt a futamot követően a győztes Bottas, aki egy célt is kitűzött maga elé: „Az egyetlen célom, hogy én legyek a következő finn világbajnok, s ezért mindent meg fogok tenni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?