BL: Simán jutott be a legjobb négy közé a Juventus és a Monaco

<p>A sorsolás pillanatában esélytelenebbnek tűnt ellenfelénél a Juventus és a Monaco is, azonban mindkét csapat nagyon simán búcsúztatta ellenfelét.</p>

Tizenkettedik alkalommal jutott be a legjobb négy közé a BEK/BL-ben a Juventus, miután a hazai 3:0-s győzelem után a Camp Nouban 0:0-ra végzett a Barcelona vendégeként. S bár a játék képe alapján az eredmény teljesen reális, a fénykorától lassan távolodó Barcelona stadionjában mostanában sem gyakori a gól nélküli eredmény. Luis Enriquével a csapat az eddigi 15 hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését egyaránt megnyerte, gól nélkül pedig 2013 májusa óta maradt először a katalán sztárcsapat a saját közönsége előtt (akkor a Bayern nyert a BL elődöntőjében 3:0-ra).

Ez az eredmény azonban nem is annyira a Barca kritikája, hanem a Juventus dicsérete. A két évvel ezelőtti BL-döntőben is ez a két csapat találkozott, és azt a meccset a Barcelona viszonylag simán nyerte meg 3:1-re. Most fordított volt a helyzet, a 180 perc alapján teljesen egyértelmű, hogy jelenleg a Juventus összeszedettebb, kompaktabb csapat a Barcelonánál. Épp ez a szervezettség mutatja a Juventus igazi erejét, a zebrák tipikusan „okos” olasz focit mutattak be mindkét meccsen. Racionalitás, dörzsöltség és szenvedély – ez szövődött megbonthatatlan egységgé szerdán este Katalóniában. Ne feledjük: a Barcelona két mérkőzésen sem tudott gólt szerezni a Juventus ellen, emberemlékezet óta nem volt ilyesmire példa a BL-ben a katalánoktól.

„A klub nagyszerűen dolgozott annak érdekében, hogy minőségi játékoskeretet állítson össze olyan emberekkel, akiknek más-más erősségeik vannak. Az meg már az én feladatom volt, hogy találjak egy olyan rendszert, amelyben kiteljesedhetnek” – ezt nyilatkozta Massimiliano Allegri a mérkőzés után. Ebből a gondolatmenetből pontosan az az intelligencia sugárzik, amilyen intelligens játékot a Juventustól láttunk. A tréner keze alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a klub, amely az idei BL-sorozat talán legnagyobb esélyesévé nőtte ki magát (ne feledjük, hogy az olaszok tíz mérkőzésen csupán két gólt kaptak, a kieséses szakaszban pedig egyet sem), Buffonék hihetetlenül motivált és pszichikailag erős csapat benyomását keltik.

A titkos favoritunk pedig a Monaco. A franciák a dortmundi 3:2 után odahaza is megverték a német csapatot (3:1-re). A fiatal csapat játéka és lendülete ámulatba ejti a kontinenst, a Monaco a kieséses szakaszban lejátszott négy mérkőzésének mindegyikén három-három gólt szerzett, s ez a statisztika egyben jellemzi a gárda offenzív játékát is. A négy meccsen kapott kilenc gól ellenben kicsit sok. A monacói focisták rekordok sorát döntik meg ezekben a hetekben, lássunk ezek közül néhányat.

Kylian Mbappé (18) a legfiatalabb játékos, aki már öt gólnál jár a Bajnokok Ligájában, ráadásul ő az első focista, aki az első négy, egyenes kieséses szakaszban játszott BL-meccsén eredményes tudott lenni. Dicsérhetjük a 21 éves Thomas Lemart is, Andres Iniesta 2011-es sorozata óta ő az első játékos, aki egymást követő négy kieséses körben játszott BL-meccsen adott gólpasszt. Nem titkoljuk: idén szívesen megnéznénk egy Monaco–Juventus BL-döntőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?