BL: ötmeccses eltiltást Mourinhonak

Madrid |

<p>Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken öt mérkőzésről eltiltotta José Mourinhót, a Real Madrid portugál vezetőedzőjét az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő első összecsapásán (0-2) kapott piros lapja és a találkozó után tett nyilatkozata miatt.</p>

A szankció az UEFA égisze alá tartozó sorozatokra vonatkozik. A fővárosi klub jelezte: fellebbez a trénerre kiszabott büntetések ügyében.

A Real Madrid a pénteki közleményében jelezte, egy meccsre szóló eltiltást három szezonra felfüggesztett az UEFA, a maradék négyből pedig egyet már letöltött az edző, amikor kihagyta az elődöntő e heti visszavágóját (1-1).
Mourinhót a múlt szerdán megvívott, madridi összecsapáson azért állította ki a játékvezető, mert reklamált, amikor piros lapot kapott Pepe, a Real védője. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a portugál szakember élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát.
A kontinentális szövetség múlt csütörtökön indított fegyelmi eljárást Mourinho ellen, s időközben a Barcelona a nyilatkozat miatt bepanaszolta az edzőt, a fővárosiak pedig ugyancsak panaszt tettek az UEFA-nál a katalán együttes játékosainak "sorozatosan tanúsított sportszerűtlen magatartása" miatt. A szervezet mindkét panaszt elutasította, de a Real fellebbezett az ítélet ellen.
Az UEFA pénteken arról is döntött, hogy az első mérkőzés szünetében kiállított barcelonai cserekapus, Pinto nem szerepelhet a BL-döntőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?