Bízik Réka kondijára a kutyája is ügyel

Bízik Réka
Naszvad |

Bár nem szűnt meg az NB I-ben szereplő érdi női kézilabdaklub, a jövő idénytől csak saját nevelésű fiatalokra fog támaszkodni. Így majdnem minden játékosától, mások mellett a naszvadi származású Bízik Rékától is megvált az egyesület.

Korábban évekig a Győr–Fradi duó mögötti mezőny legjobbjaként tartották számon az érdi női kézilabdacsapatot. 2013-tól zsinórban hatszor lett övék a bronzérem. Tavaly ugyan a Siófok már eléjük került a tabellán, de az érdiek keretében a 2019/2020-as idényben is komoly nevek szerepeltek (Nascimento, Kovacevic, Lavko). Közéjük tartozott Bízik Réka is, aki az idény előtt Mosonmagyaróvárról igazolt a narancssárga-feketékhez.

„Mivel nem rendesen ért véget a szezon, így a hatodik hely nem annyira reális. Volt még jó pár meccs, amit nem játszottunk le” – mondta lapunknak a balszélső a tabelláról, amelyet a 18–19–20., csonka fordulók utáni helyzetet tükrözte.

Változni pedig már nem változott, mivel a koronavírus-járvány miatt előbb felfüggesztették az NB I-es bajnokságot is, majd másfél hete törölték a szezont.

Az érdi játékosok a helyzetre való tekintet nélkül komolyan készültek a folytatásra otthoni karanténjukban. „Minden nap edzettem egy órán keresztül, és ellenőrizték is, hogy így volt-e. Van a telefonunkon egy applikáció, azon keresztül küldték az edzésprogramot, azt kellett megcsinálni. Mellette heti kétszer videóelemzés is volt, szóval annyira nem unatkoztam” – árulta el a 28 éves játékos, aki csapattársaihoz hasonlóan szintén készített egy kisfilmet, amelyben megosztotta az érdeklődőkkel az általa végzett bemelegítést.

Bízik Réka

A naszvadi családi ház kertjében szinte minden gyakorlatot el tudott végezni, kivéve a labdásakat.

„Sajnos ez hiányzik, nincs otthon olyan labda, mint amivel edzeni szoktunk. De van több másfajta, és a kutyám eléggé vigyáz rá, hogy mindig dobáljam neki”

– mondta nevetve a szlovák válogatott keretében újra számításba vett kézilabdázó.

Ha pedig a testmozgás megvolt, jöhetett a klubtól kapott videóelemzéses feladat. „Például egy meccs elemzésénél statisztikát kell készítenünk. Megnézzük a védekezési és a támadási szisztémát. Ezeket leírjuk az adott meccsről” – vázolt fel Réka egy konkrét példát kérésünkre.

Míg Szlovákiából nézve derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy profi karanténos felkészülés ide vagy oda, az érdi klubtól három junioron kívül minden játékost elküldtek, addig a helyi viszonyok ismerőit nem érte akkora meglepetésként. Az új városvezetés ugyanis jóval kisebb összeggel tudja csak támogatni a csapatot a 2020/2021-es idényben.

„Nem ért váratlanul a dolog, mert már hónapokkal ezelőtt szárnyra kaptak ilyen hírek. Sajnos így alakult – jegyezte meg Bízik Réka, aki még nem tudja biztosan, hol folytatja pályafutását. – Egyelőre még nem írtam alá szerződést senkivel, majd elválik, hol kézilabdázom a jövőben.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?