Bénes László: Saját kezünkben van a sorsunk

Lacus
Szentpétervár |

Bénes László személyében Csallóköznek is van játékosa a labdarúgó-Eb-n. A 23 éves játékos az Új Szónak egy kis betekintést engedett a szlovák válogatott szentpétervári átmeneti otthonába.

Hogy érzi magát eddig az Eb-n?

Nagyon jól. Hétfőn remek eredményt értünk el. Legyőztük a lengyeleket, jobban nem is kezdhettünk volna.

Ön hétfőn nem játszott, kívülről figyelte meccset. Hogyan látta a 90 percet?

Végre volt hangulat a stadionban, szurkolók előtt játszották a meccset. Nem volt telt ház, de azt a 13 ezer nézőt érezni lehetett. A jól sikerült felkészülés után már nagyon vártuk az első Eb-találkozót. Remekül kezdtünk, mi jutottunk előnyhöz. Ez nagyon fontos volt. Tudtuk, hogy aki megszerzi az első gólt, lépéselőnyhöz jut. Ugyan az ellenfél az első helyzetéből kiegyenlített, de a kiállítás után ismét mi jöttünk. Ismét nálunk volt az előny, majd taktikus játékkal megszereztük a győzelmet. Nem mindennapos dolog három ponttal kezdeni a kontinensbajnokságot. Főleg a szlovák csapatnak, amelynek először sikerült sikerrel venni a nagy tornákon az első akadályt.

A találkozót a Kresztovszkij-stadionban játszották. Mit szól a pompás létesítményhez?

Egyszóval: gyönyörű. Az egyik legszebb stadion, amelyben voltam. Maga a stadion, a lelátórész, az öltözők is gyönyörű. Kívülről is nagy élmény a stadiont nézni, hisz egy félszigeten van.

Hogyan telnek a napjaik?

A szállodában buborékban vagyunk, egy egész emelet a miénk, ahol minden megtalálható. Csak az edzésekre vagy a meccsre hagyjuk el ideiglenes otthonunkat. A lengyel meccs után kivételesen elmehettünk megnézni az Ermitázst, de mi páran inkább a hotelben maradtunk, és néztük a meccseket. 

Meg szokták tippelni az eredményeket?

Néha-néha ketten-hárman összeállunk és tippelünk. Eddig sikeres vagyok... (mosoly).

Látta a magyar–portugált is?

Az utolsó húsz percet. A hangulat a telt házas Puskás Arénában a televízión keresztül is brutális volt. Mi lehetett ott élőben… A magyarok nagyon jól tartották magukat, a végén szerencsétlen gólt kaptak. Ezután kitámadtak, amit kihasználtak a portugálok. 

Négy éve az U21-es Eb-n a szlovák csapat, melynek ön is tagja volt, előbb 2:1-re legyőzte a lengyeleket, majd 3:0-ra a svédeket. Pénteken is kiegyezne ilyen eredménnyel?

Az tuti. Saját kezünkben van a sorsunk. Ha legyőzzük a svédeket, akkor továbbjutunk. Mindent megteszünk, hogy meglegyen a három pont. Nagyon nehéz dolgunk lesz. Nehezebb, mint a lengyelek ellen.

Elemezték már a svédek játékát? Jó kiindulási alap lehet a hétfői, spanyolok elleni meccsük? 

Nem igazán, az egy egészen más találkozó volt. A svédek megerősített védelemmel játszottak. Csak ezzel lehettek eredményesek a hazaiak ellen. Most másként fognak játszani. A stábtagok biztosan elkészítenek számunkra egy összeállítást a svédek előző meccseiből.

Duducz Tibor, Szentpétervár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?