Beköszöntött Nyárasdra a kézilabdamúlt

Múzeumba kerülhetnének
Sokan eljöttek, nem csak egykori és jelenlegi játékosok, mindenki ott volt, aki azt érezte, hogy nem hiányozhat. Több mint százan gyűltünk össze a kultúrház előcsarnokában, hogy felidézzük a nyárasdi csodát. Kár, hogy nem volt köztünk az immár nyolcvanéves Németh Pál, aki biológia-kémia szakos tanítóként labdát adott a helyi alapiskolások kezébe, s ezzel lerakta az európai hírűvé vált nyárasdi kézilabdacsapat alapjait.
Elhangzott, hogy az 1969-ben alakult szakosztály megszületése elindította a sikerek felé vezető utat. Bajnok sosem volt a csapat, bár lehetett volna, négyszer lett ezüstérmes, kétszer bronzérmes. Európai kupát sem nyert, de egyszer volt második és kétszer harmadik, nem beszélve a csehszlovák és szlovák kupaelsőségekről. Az is előjött, hogy rohanó világunkban, mielőtt feledésbe merülne a nyárasdi kézilabdacsoda, megérné, ha emléktárgyai állandó jellegű múzeumba kerülnének, az itteni magyarság sportértékeivel együtt. Szinte tálcán kínálta magát a gondolat továbbviteléhez a jubileum alkalmából készült kiállítás, mely azóta is megtekinthető a kultúrházban, s remélhetőleg sok látogatót csalogat oda. A sok értékes felvétel, a korabeli sajtóból megőrzött újságcikkek örök kincsei a nyárasdi kézilabdának. 

A közreadott statisztikai adatokból kiolvasható, hogy a női csapatban a naszvadi származású bakai Bertalanné Dibúz Erika játszott a legtöbb bajnoki évadot (15) és a legtöbb I. ligás mérkőzést (362). A legtöbb mérkőzés a sikabonyi Polacsekné Angyal Piroska nevéhez fűződik, a világklasszis bal kezes szélső 1028 alkalommal öltötte magára a nyárasdi mezt, melyben 4928 gólt dobott, s ezzel szintén klubelső. Megtalálható a panelokon annak a huszonhárom játékosnak a neve is, akik játszottak az országos válogatottban. Hasonló érdekességek egész sorára bukkan az érdeklődő a kiállításon, csak időt kell szakítani alapos végignézésére.

Díjak az utánpótlásnak
Külön megemlékeztek a jelenlevők Kiss Jitka kiváló átlövőről is, aki 2014-ben távozott az élők sorából. Egykori játékostársaiból baráti kör alakult. Vezetőjük, a kassai Marčok Marianna, aki Nyárasdon is védett, bejelentette, hogy ezentúl minden évben jutalmazzák a legjobb teljesítményt nyújtó naszvadi, csallóközaranyosi és nyárasdi tehetséget. Ők azokból a falukból kerülnek ki, ahol nyomokat hagyott a nyárasdi kézilabda. 2019 Kiss Jitka-díjazottja a naszvadi Kósa Nikolett, aki a helyi női csapatban és a korosztályos válogatottban lövi a gólokat és a csallóközaranyosi Pint Lilla, a Vác fiatal erőssége lett. Mivel Nyárasdon jelenleg nincs nemzetközileg is jegyzett ifjúsági kézilabdázó, így a társaság – biztatásként a következő években várható kemény munkára – ezúttal a helyi gyerekcsapatot díjazta. Három éve Rajkovics Orsolya irányítása alatt nyolcan kezdtek, jelenleg már harmincheten látogatják az edzéseket. Edzőik Rajkovics Orsolya, Katona Olga és Németh Jolán. Marčok Marianna azt is megígérte, hogy 2020 végén a legjobb fiatal kapusnak járó díjat is átadják. Felajánlója a párkányi származású válogatott, Oguntoye Viktória, a Debrecen jelenlegi kapusa.

A semmiből indult
S mielőtt folytatódott volna a visszaemlékezések, beszélgetések sora, Némethné Dömény Jolán, a csapat egykori karmestere, a találkozó ötletgazdája is szólt az egybegyűltekhez. Gondolataiban kiemelte a nyárasdi kézilabda-örökség értékét, üzent a fiataloknak arról, mit tettek elődeik, s mi megmásíthatatlan. 

„A nyárasdi fiatalok sajnos nem is tudják, hogy milyen szerencsések, mert ebben a faluban élő elődeikért nem kell szégyenkezniük. Ők csak egyszerűen élni akartak az elvesztett háborúk és a hontalanság évei után. A helyi lehetőségeiket a falu gyarapítására, az itt élők életének könnyebbé tételére próbálták kihasználni – hallottuk. – Jó kezekben voltunk, tisztességes, kemény munkát követeltek tőlünk, aminek meglett az eredménye is. Elfogadtuk az edzőinket, vezetőinket, mert hitelesek voltak maguk is. Ezek a győzelmek akkor többek voltak egy kupa, egy bajnokság megnyerésénél. Sokan ma azt gondolják, hogy ezt a vezetés, a többezres nézősereg, netalántán a pártpolitika intézte el. Akkor 1972-ben, vagy még 1978-ban sem volt nálunk vezetés, többezres nézősereg, nem volt tornaterem, nem volt csarnok, nem volt busz, nem volt semmi, csak egy elszánt kis csapat az edzőjével, annak tanító barátaival, akik elutaztak Gottwaldovba (a mai Zlínbe – a szerző megj.) ismeretlenül, hogy csehszlovák ifibajnokok legyenek, majd később 1978-ban, egy ČSAD-s busszal Pozsonyba, és nem kaptak ki az akkor ügyeletes csehszlovák bajnoktól, legyőzték a szlovák kupagyőztest és az ország  legjobb csapatai előtt megnyerték a Csehszlovák Kupát. Innét számítva egy falu is már képviselhette az országot, az akkor KEK-nek, IHF-kupának, vagy éppen Duna-kupának nevezett nemzetközi mezőnyben.” Azt is hozzáfűzte, hogy a nyárasdi csodára jobban kellett volna vigyázniuk a helybelieknek, s reménykeltően a jövőbe pillantott. Azokra a fiatalokra, akik percekkel korábban díjakat vettek át. A „Hejrá Nyározsd” Polgári Társulásuk ugyanis megint alapokat épít a faluban. Az egykori nagy játékosok tehetséges unokáiból is merítve.
Boldog új fél évszázad köszönthet a „nyározsdi” kézilabdára.