Beckham Milánóban akar maradni, készül a szerződés

Milánó |

<p>Lapértesülés szerint már készül a milánói szerződése a Los Angeles Galaxytől kölcsönbe érkezett David Beckhamnek, aki semmiképpen sem kíván visszatérni márciusban a kaliforniai futballklubhoz. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy az angol középpályás ügyvédei javában dolgoznak a Galaxyhez fűződő szerződés felbontásán, ami mintegy ötmillió eurójába kerülne az AC Milannak.</p>

Az olaszok várhatóan 2011-ig szóló megállapodást és évi 8 millió eurós gázsit ajánlanak fel a 33 esztendős légiósnak, aki jelenleg 8,1 milliót keres az Egyesült Államokban (fizetése 4,2, az MLS-től 1,2, szponzoraitól 2,7 millióhoz jut).

Az újság számításai szerint az amerikai egyesületnek okvetlenül el kell adnia Beckhamet, mivel szerződésének egyik záradéka szerint ősszel ingyen eligazolhat, azaz a Galaxy egy centet sem kapna érte.

Az angol válogatottba visszatérni kívánó játékos - aki eddigi öt olasz tétmeccsén két gólig és két gólpasszig jutott - állítólag mindkét klubnak kinyilvánította, hogy március után is Milánóban akar maradni. Carlo Ancelotti vezetőedző már be is nevezte őt az UEFA Kupában szereplő keretébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?