Barmoš venné a kalapját...

Pozsony. Magabiztos és határozott volt Jozef Barmoš vezetőedző a bajnoki év megkezdése előtti sajtótájékoztatón. Szinte sértésnek vette, ha az újságírók közül valaki csak érintőlegesen is megkérdőjelezte meggyengült csapata játékerejét. Bizony.

Pozsony. Magabiztos és határozott volt Jozef Barmoš vezetőedző a bajnoki év megkezdése előtti sajtótájékoztatón. Szinte sértésnek vette, ha az újságírók közül valaki csak érintőlegesen is megkérdőjelezte meggyengült csapata játékerejét. Bizony. Azt mondta, a tavalyinál két hellyel előbbre akarnak lépni, az első hatban végezni. És mi van most? Pontcsend. Hat mérkőzés – nulla pont, utolsó hely. A rózsahegyiektől szombaton elszenvedett 5:1-es vereség után az edző felajánlotta lemondását. Venné a kalapját, ha a klubvezetés is akarja. Úgy tűnik, a tréner szezon előtti magabiztossága nem volt más, mint magabíztatás, kincstári optimizmus. Jozef Barmoš ugyanis van annyira jártas a futballban, hogy valójában tudta, ezzel a csapattal nem lehet sokra vinni. Mert mit láttunk tegnapelőtt is? Azt, hogy lelkesedéssel nem mindig pótolható a tudás. „Most is megmutatkozott, miért vagyunk nullpontosak – így a tréner. – A legnagyobb helyzeteket sem tudjuk berúgni, és durva hibák után gólt lövetünk az ellenféllel.” Ez mind igaz. Brezovan csakugyan kapushoz méltatlan dolgokat művelt. De miért voltak a rossz paszszok, miért volt a sok gyámoltalan egyéni megoldás, szimpla akció? Megmondjuk: hiányos a játékosok úgymond alapműveltsége, kevésbé képzettek. Játszanak, de nem futballoznak. Az Inter manapság olyan csapat, amelynek van egy Halenárja és esetleg egy Horvát Bélája, akikből talán még futballista is lehet. A többiek? Futnak még... Nincsenek egyéniségek az együttesben, és ahol nincsenek, ott nem lehet jó és eredményes csapatjáték. Hogy mikor térhetne rá az Inter a „pontos” útra? Jozef Barmoš: „Ha mindenki hozná a formáját és nem hibáznának annyit.” Igen, igen. De képes-e tizenegy játékos egyszerre produkálni maximumot? Kötve hisszük. Ezért kellenének hazai viszonylatú egyéniségek, akik tudásukkal pótolnák a középszerűek kihagyásait. Hat vereség után be kell látniuk a szinte családi klubot alkotó sárga–feketéknek: saját nevelésű, fiatal és rutintalan, középszerű labdarúgókkal nem lehet jól és eredményesen futballozni. A Ružomberok szuverénül hozta a meccset és vitte el a három pontot, a hazaiaknak pedig újra a megfizethetetlen tapasztalat maradt. Tele van vele a padlás...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?