Balogh Norbert a DAC–Trnava meccs után: Három másodpercen múlt az egész

dac

Balogh Norbert lehangoltan nyilatkozott, Tumma Gergely örül, hogy rengeteget tanulhat Škrteltől, Joao Janeiro szerint pedig a szurkolók által kifütyült Nebyla vért és verítéket hagy a pályán. Így látták a DAC–Trnava derbit a szereplők.

Vasárnap délután a DAC Balogh Norbert góljával ugyan előnybe került a nagyszombati Spartak ellen, de a mérkőzés nagy részében aktívabban játszó vendégek szó szerint az utolsó másodpercekben mentették döntetlenre a rangadót. Pár pillanattal a találat előtt még a DAC vezetett egy rendkívül ígéretes ellentámadást, de az Andrezinho rossz megoldásával zárult.

A tavasszal formán kívül játszó nagyszombatiak 395 perces gólképtelenségnek vetettek véget Risztovszki találatával, ennél rosszabb szériát utoljára 2004-ben produkáltak. „Kulcsfontosságú ez az egy pont az európai kupaszereplés szempontjábólˮ – fogalmazott Michal Gašparík, a Spartak trénere. Csapata a döntetlennek köszönhetően visszavette a második helyet a tabellán a rózsahegyiektől, egyúttal megtartotta kilencpontos előnyét a negyedik DAC-cal szemben.

Mindenki csalódott

A hétvégi fordulóban egyébként mindhárom felsőházi találkozó döntetlennel zárult, így a dunaszerdahelyiek továbbra is nyolcpontos távolságban vannak a nemzetközi kupaszereplést érő harmadik helytől, és ez a hátrány nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt egyre inkább behozhatatlannak tűnik.

„Nagyon nehéz bármit is mondani, három másodpercen múlt az egész – értékelt a mérkőzés után az első dunaszerdahelyi gólját szerző Balogh Norbert. – Menni kell tovább, a futball az ilyen. A csapat az elejétől a végig küzdött, együtt mozgott, betartottuk azt, amit az edző kért. Szomorúak vagyunk, úgy éreztük, meglesz a három pontˮ.

Tumma jól játszott

A nagyszombatiak keretében ezúttal is volt három felvidéki magyar vagy magyarul is beszélő játékos: a galántai Takáč Dominik őrizte a kaput, a védelemben ott volt a feketenyéki Tumma Gergely, csereként pedig beállt a DAC-nevelés Iván Alex.

„A DAC elleni mérkőzéseket mindig nagyon várom, mert sok az ismerős a lelátón. Ez most sem volt másképp. Jól kezdtük a játékot, de sajnos az első helyzetből gólt kaptunk. A DAC főleg védekezett, mi pedig próbáltunk átjutni a blokkon, ami az utolsó percben sikerült – összegzett lapunknak Tumma Gergely, a nagyszombatiak védője, akik végigjátszotta a találkozót és csapata egyik legjobbja volt. – Minden meccsen igyekszem mindent beleadni. Természetesen nagy a konkurencia a posztomon (ezúttal Škrtel és Kósa sem játszhatott sérülés miatt – a szerk.), de ez így van rendjén. Škrteltől pedig sokat tanulhatokˮ – mondta.

Érdekes

DAC–Spartak Trnava 1:1 (1:0)

Góllövők: Balogh (38.), ill. Risztovszki (90+4.)

Játékvezető: Ziemba, 4668 néző.

Sárga lap: Balogh, Andrezinho, Verlinden, Pinto, Andzouana, ill. Koštrna, Yusuf, Grič

DAC: Ricardo–Pinto, Kružliak, Muhamedbegovic, Davis–Nebyla (79. Bögi), Njie–Balogh (59. Sharani, 79. Andzouana), Andrezinho, Verlinden (68. Ciganiks)–Krstovic.

TRNAVA: Takáč–Koštrna (63. Iván), Čurma, Tumma, Mikovič (46. Ramadan) –Szavvidisz–Azevedo (63. Olejník), Bukata, Grič, Yusuf (75. Kozak)–Risztovszki.

Nebyla vére és verítéke

„Sajnálom az öltözőben ücsörgő játékosaimat, keményen küzdöttek. Ilyen a futball, mindenkinek tanulnia kell az esetből. Szomorú, hogy végigdolgozzuk a hetet, aztán másodpercekkel a lefújás előtt bekapunk egy góltˮ – értékelt Joao Janeiro, a DAC vezetőedzője, akit megkérdeztek fiatal játékosa, Nebyla teljesítményéről is. A szlovák utánpótlás-válogatott középpályás hétről hétre gyenge teljesítményt nyújt, mégis rendre a kezdőcsapatban kap helyet. A MOL Aréna közönsége a mérkőzés előtti névsorolvasásnál fújolással reagált, amikor a hangosbemondó Nebyla nevét szerette volna hallani. „Neby a keret játékosa, és én számolok vele. Természetes, hogy a szurkolóknak néha nem tetszik egy játékos, de ő vért és verítéket hagy a pályán. Az emberek szabadon véleményt alkothatnak, de nekem, mint edzőnek nincs okom panaszkodni rá.ˮ

Nebylát egyébként a 79. percben a klub saját nevelésű játékosa, Bögi Ferenc váltotta, akinek ez volt az első tétmérkőzése sárga-kékben.

A DAC szombaton, 13 órakor Zsolnán lép pályára, míg a MOL Arénában legközelebb csak a válogatottszünet után, április 2-án lesz jelenése a sárga-kékeknek a szerediek ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?