Bajnokok Ligája - Megyeriék és Juhászék is idegenben bizonyíthatnak

Budapest |

<p>Megyeri Balázs csapata, a görög Olimpiakosz a francia Montpellier, míg a Juhász Rolandot foglalkoztató belga Anderlecht az orosz Zenit vendége lesz szerdán a B, illetve a C csoport &quot;alsóházi&quot; mérkőzésén a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.</p>

Az első két körben a Schalkétől, majd az Arsenaltól elszenvedett vereségek alkalmával Megyeri őrizte a görög együttes kapuját, akik mellett szólhat, hogy a Montpellier elvesztette az utóbbi három nemzetközi meccsét otthon, és még nem nyert BL-találkozót. A francia bajnok még sosem találkozott görög együttessel, míg a 87 BL-összecsapásnál tartó pireusziaknak két gól kell ahhoz, hogy elérjék a százas határt.
    
Az utóbbi időben a cserepadra szoruló Juhász csapatának dolgát nehezítheti, hogy a Zenit hazai pályán 16 európai kupameccsen volt veretlen, mielőtt legutóbb 3-2-re kikapott a Milantól. Az eddig egy pontot gyűjtött Anderlecht ugyanakkor az utolsó nyolc BL-találkozójából egyet sem nyert meg, és összesítve 56 BL-mérkőzéséből csak tízszer vonult le győztesen a pályáról.
    
A "halálcsoportnak" nevezett D jelű kvartettben a négypontos Borussia Dortmund az éllovas Real Madridot fogadja, amely utóbbi 14 BL-meccséből 12-t megnyert. A spanyolok ugyanakkor eddigi 23 németországi találkozójukból mindössze egyszer győztek (2000-ben Leverkusenben). A siralmas sorozat megszakadásában oroszlánrésze lehet Cristiano Ronaldónak, a királyi gárda portugál sztárja az elmúlt kilenc BL-szereplése során 13 gólt szerzett. A kvartett másik meccsén a csupán egy pontnál tartó Manchester City az Ajaxot fogadja, és az angol bajnok mellett szól, hogy még sosem kapott ki holland csapattól a nemzetközi porondon.
    
Az A csoportban a Zágrábba látogató Paris Saint-Germain 152 európai kupameccse után először csap össze horvát csapattal, míg a Portóban pályára lépő Dinamo Kijevben a 37 éves Alekszandr Sovkovszkij 120. nemzetközi mérkőzésén áll majd együttesének kapujában - erre a BL (korábban BEK) 57 éves történetében csak 12 futballista volt képes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?