Bajnokok Ligája - Döntetlennel zárultak a keddi rangadók

real madrid

A Real Madrid és a címvédő Manchester City, valamint az Arsenal Bayern München elleni párharcának első mérkőzésén egyaránt döntetlen született, így mindkét negyeddöntő nyílt maradt a visszavágókra a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 Villámgóllal kezdődött a madridi rangadó, miután Bernardo Silva kihasználta a rosszul felállított egyszemélyes sorfalat és 30 méteres szabadrúgásból betalált a hazai kapuba. A hátrányra kiválóan reagált a spanyol csapat és a 14. percre fordított két gyors kontrával Camavinga és Rodrygo révén. A folytatásban is a hazaiak voltak veszélyesebbek, de nem tudták növelni előnyüket. A második félidő elejétől egyre nagyobb fölényben játszó angol csapat a játékrész közepén előbb Phil Foden, majd a védő Josko Gvardiol gyönyörű átlövésével fordított.

Az edzői karrierje 200. mérkőzésén dirigáló Carlo Ancelotti madridi együttese a harmadik kapott gól után sem esett össze. Sőt, sebességet váltott, aminek gyorsan meglett az eredménye, méghozzá egy szépségdíjas gól formájában, Vinicius Junior keresztlabdáját ugyanis Valverde kapásból lőtte a jobb alsó sarokba 14 méterről. Ezek után a Real maradt aktívabb, újabb gólt azonban nem tudott szerezni, így 3-3-ról folytatódik a párharc a jövő héten Manchesterben.

Az Arsenal és a Bayern München londoni csatája is gólgazdag és élvezetes volt. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, de hiába kerültek előnybe Bukayo Saka találatával, a Bayern Serge Gnabry és Harry Kane góljaival még az első félidőben fordított. A fordulás után sokáig a bajor alakulat elképzelései szerint alakult a játék, de nem tudták megduplázni előnyüket, Leandro Trossard pedig a hajrára fordulva egyenlített

 Eredmények, negyeddöntő, első mérkőzések:
Arsenal (angol)-Bayern München (német) 2-2 (1-2)
------------------------------------------------
gól: Saka (12.), Trossard (76.), illetve Gnabry (18.), Kane (32.)

Real Madrid (spanyol)-Manchester City (angol) 3-3 (2-1)
------------------------------------------------------
gól: Camavinga (12.), Rodrygo (14.), Valverde (79.), illetve B. Silva (2.), Foden (66.), Gvardiol (71.)
    A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?