Az utolsó körig élt a remény a nagykaposi sakkozók feljutására

sakk

A 2019/2020-as kiírásban intett búcsút a 2. liga D csoportjának a jelenleg a 3. liga D3 csoportjában szereplő nagykaposi Energetik sakkcsapata.

Egy sikertelen év után a mostani, 2021/2022-es kiírásban három ponttal lemaradva a továbbjutást jelentő első helyezettől, illetve három ponttal megelőzve a harmadik helyezettet, 7 győzelem és 2 vereség mellett a táblázat második helyén zárt.

A csapat egyik erőssége, Butala István sajnálatos halála és a két ukrán légiós, Mihail Bemak Mikhail és Arkagyij Vorovics gyakori távolléte ellenére a bajnokság félidejét még a feljutást érő első helyen zárták a nagykaposiak a 10 fős mezőnyben. „A körülményekhez képest örülnünk kell az elért 2. helyezésnek – jelentette ki Papp László, a nagykaposi sakk-klub elnöke. – Még így is csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy nem léphetünk tovább. Talán ha hamarább játszunk a kassai egyetemistákkal, amikor még ők sem számoltak egy esetleges feljutással, akkor minden másképp történhetett volna, ugyanis a mindent eldöntő utolsó fordulóra ők az utánpótláscsapataikból asztalhoz ültethették legjobbjaikat. Nálunk pedig éppen akkor hiányoztak a húzónevek. Ha ez nem így történik, akkor most mi juthattunk volna egy osztállyal feljebb.”

A klubelnök Paluch László teljesítményét emelte ki, aki a kilenc mérkőzésén 7,5 pontot gyűjtött be egy vereség és egy döntetlen mellett. Tóbiás Győző és Bemak egyaránt 7-7 meccset játszott vereség nélkül, az előbbi 5,5, az utóbbi 4,5 pontot szerzett egyesületének. A legfiatalabb versenyző, Végső Zsolt is remekelt, bár ő csak öt mérkőzésen szerepelt, de négy győzelemével így is sokat segített az Ung-vidékieknek. Papp szerint amennyiben a következő szezon előtt nem lesznek olyan gondjaik, mint amilyenek most előfordultak és a másik fiatal tehetség, Zdibák Zoltán is gyakrabban állhat majd a csapat rendelkezésére, akkor esélyesnek tartja csapatát a továbbjutásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?