Ausztrál Nagydíj – Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett

sainz k

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

A 29 éves Sainznak ez pályafutása harmadik futamgyőzelme, és az első Ausztráliában, ahol eddig még dobogóra sem sikerült állnia.

A Ferrari kettős sikernek örülhetett, másodikként ugyanis Sainz csapattársa, a monacói Charles Leclerc zárt, míg a harmadik helyen Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett.

Verstappen sorozatban kilenc futamgyőzelem és zsinórban 43 pontszerző helyezés után esett ki Forma-1-es viadalról, legutóbb, 2022-ben éppen Melbourne-ben kényszerült kiállni.

A rajtnál jelentős változás nem történt az élmezőnyben, Verstappen simán az élen maradt, de a második körben megelőzte őt Sainz. Egy perccel később kiderült az is, hogy a holland címvédő versenyautójának jobb hátsó fékjével probléma van, ennek következményeként Verstappen kiállt a negyedik körben. Ezzel hosszú sorozat szakadt meg, a 26 éves versenyző ugyanis a 2022-es melbourne-i viadal óta egymás után 43 futamon végzett pontszerző helyen megszakítás nélkül. A legutóbbi kilenc F1-es nagydíjat ráadásul kivétel nélkül Verstappen nyerte, így két győzelemre volt saját rekordjának megdöntésétől, de most ez a széria is megszakadt.

A címvédő kiállása után a két Ferrari és a két McLaren kezdett csatába a futamgyőzelemért: Sainz remekül tartotta a vezető pozíciót, mely az első kerékcseréket követően is az övé maradt, a másik Ferrarival Leclerc zárkózott fel a második helyre, őt a helyi szurkolók kedvence, Oscar Piastri követte, akit márkatársa, Norris szorongatott. A háromhelyes rajtbüntetés miatt hatodikként startoló Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője sokáig George Russell (Mercedes) mögött volt beragadva a hetedik pozícióban, de a versenytáv felénél az ötödik helyen száguldott. Közben a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton a Mercedes motorhibája miatt feladta a küzdelmet.

Féltávnál a McLaren helycserével próbálkozott, Piastri átadta a harmadik pozíciót Norrisnak, aki igyekezett megtámadni Leclerc-t a második helyért, miközben Sainz nagyon magabiztosan építette az előnyét az élen. A Ferrari a 35. körben kerékcserére hívta Leclerc-t, aki a bal első gumijának teljes elkopására panaszkodott a rádión. A monacói új gumikkal a negyedik helyen állt vissza a mezőnybe, de hamarosan újra második volt, miután a két McLaren is friss abroncsokat kapott a boxban. Mindezek után az élről Sainz is kiállt a második kerékcserére és nagyságrendileg öt másodperces előnnyel tért vissza elsőként a pályára.

Közvetlenül a leintés előtt Russell balesete borzolta a kedélyeket, de a brit versenyző nem sérült meg, a Mercedes viszont így egyetlen pontot sem szerzett Ausztráliában.

A televíziós közvetítésből kiderült,, hogy a melbourne-i F1-es hétvége során több mint 452 ezer néző volt kint az Albert Parkban, ez rekordot jelent az Ausztrál Nagydíj történetében.

A vb két hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?