<p>Arn Gréta három játszmában vereséget szenvedett Venus Williamstől, így nem jutott be a negyeddöntőbe az acapulcói salakpályás tenisztorna 220 ezer dollár összdíjazású női versenyében.</p>
Acapulcói tenisztorna: Arn megizzasztotta Williamset, de kiesett
A világranglistán 160. helyezett magyar játékos remekül helytállt a rangsorban ötödik, hétszeres Grand Slam-győztes amerikai riválisával szemben. A női profi teniszezőket tömörítő szervezet, a WTA honlapja alapján a 6:3-ra elvesztett első szettet követően a másodikban rövidítésben egyenlített, s a harmadikban sem játszott alárendelt szerepet, sőt. Három-kettes vezetésénél ő adogathatott a 4-2-ért, de az elsőként rangsorolt Williams egalizált, majd fordított. Négy-négynél megint esélye volt Arnnak arra, hogy elvegye ellenfele adogatását, ez azonban végül nem jött össze neki, 4-5-nél pedig elvesztette saját szervajátékát.
A mérkőzés 2 óra 43 percig tartott.
Eredmény:
női egyes, nyolcaddöntő:
------------------------
V. Williams (amerikai, 1.)-Arn 6:3, 6:7 (3-7), 6:4
korábban:
Szávay-Vinci (olasz) 7:6 (7-1), 6:4
Szávay a negyeddöntőben Venus Williamsszel mérkőzik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.