<p>Várhatóan január elsejétől lép hatályba az a módosított magyar kormányrendelet, amely harmonizál a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexével, és amely a doppingellenes tevékenység minden részletét alapjaiban szabályozza.</p>
A WADA megdicsérte a magyar doppingellenes tevékenységet
Erről Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára beszélt az után a szakmai megbeszélés után, amely a WADA és a magyar kormány magas rangú képviselői között zajlott Budapesten.
"A vendégek megdicsérték a Magyar Antidopping Csoport tevékenységét, mi pedig mellé tudtuk tenni az ígéretet, hogy legkésőbb januárban hatályos lesz a kormányhatározat, amely a vétkes sportolókra terjed ki" - jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: készül egy másik rendelettervezet is. "Ennek elfogadása után a doppingszereket forgalmazókat a BTK szerint fogja büntetni a magyar állam" - mondta Czene Attila.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője sportszakmai, -jogi és -diplomáciai szempontból is nagyon fontos lépésnek nevezte a szerdai találkozót.
"A WADA reprezentánsai teljesen egyetértettek a kormányrendelettel, s elismeréssel nyugtázták, hogy jól működő, hatékony doppingellenőrzés van nálunk, amely minden szempontból megfelel a nemzetközi elvárásoknak. Sportdiplomáciailag pedig azért volt fontos a mai esemény, mert miközben a 2004-es athéni olimpia a maga magyar doppingeseteivel nagyon fáj nekünk, a WADA méltányolja, hogy mekkora utat tett meg azóta Magyarország, amely elismert és teljes jogú tagja a sport világának" - nyilatkozta az MTI-nek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.