A szlovák női kéziválogatott vágsellyei erőssége nagyon örül, hogy szülővárosában játszhat

kézi
Vágsellye |

Pénteken (19.00) Vágsellyén próbálja meg felborítani a papírformát a szlovák női kézilabda-válogatott, amely Horvátországot fogadja a vb-selejtező első mérkőzésén.

A nagy bravúrhoz természetesen a jövő keddi, Slavonski Brodban sorra kerülő visszavágón is átlagon felüli teljesítményt kell nyújtania a szlovák csapatnak. Az mindenestre biztató, hogy – hosszú idő után – a hétfői gyülekezőn valamennyi kerettag jelentkezett Jorge Duenas szövetségi kapitánynál. A Szlovák Kupa döntőjének hajrájában kisebb sérülést szenvedett Bízik Réka is vállalni tudja a játékot, s többek között a kapus Oguntoye Viktória, Győri Viktória és Lancz Barbora is a spanyol szakember rendelkezésére áll.

Míg előbbi kettő nem szerepelt a Szlovénia elleni két felkészülési mérkőzésen (20:31, 31:25), addig utóbbi, a Mosonmagyaróvár átlövője mindkét alkalommal messze csapat legeredményesebbjének bizonyult 10, illetve 9 góljával. „A klubcsapatomban folyó munka és tapasztalt csapattársaim segítségével fizikálisan és mentálisan is fel vagyok készülve, hogy a felelősség ne lefelé, inkább felfelé vigye a teljesítményemet. Ezt szeretném kihasználni a válogatott szereplésem alatt, mindegy, hogy barátságos mérkőzésről vagy selejtezőről van szó – mondta lapunknak Lancz arról, készen áll-e ismét a hátán vinni a csapatot.

MAGYAR VÁLOGATOTT

Golovin: sokat kell javulni

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak nagyon sokat kell javulnia az egy hónappal ezelőtti teljesítményéhez képest (20:26, Németország, 29:31, Lengyelország), ha magabiztosan akar továbbjutni Izlanddal szemben. „Akkor nem álltunk össze csapatként. Izland a skandináv stílust képviseli. Masszívak, a védekezésük nagyon hasonlít a dánokéhoz, sok oldalazással, kevés kilépéssel. Ugyanúgy gyorsak, és a lerohanások mellett középkezdésből is indulnak. Lehet látni, mit akarnak, az ellenfelek majdnem minden eladott labdáját megkontrázzák – mondta Golovin, aki Faluvégi Dorottyára és Szöllősi-Zácsik Szandrára betegség miatt nem számíthat a szombati (Hafnafjördur) és a jövő szerdai (Érd) találkozókon.

Az Eb-nyolcadik szlovének után a horvátok talán még egy szinttel nagyobb feladatot jelentenek.

„Nehéz megmondani, mi a jó taktika ilyen nehéz ellénfél ellen. A jó védekezés, a kevés technikai hiba döntheti el az első találkozót, de bízom benne, hogy a szurkolók segítségével sikerül eredményesnek lennünk hazai pályán, és bizakodva utazhatunk majd Horvátországba – jegyezte meg Lancz, aki különösen örül a helyszínválasztásnak. – A vágsellyei sportcsarnok az egyik legjobb, ha nem a legjobb kézilabdacsarnok Szlovákiában. Nekem pedig külön motivációt jelent, mivel szülővárosomról van szó, itt lakom (feltéve ha épp hazajutok Mosonmagyaróvarról). Itt nevelkedtem, itt kezdtem a pályafutásomat, így bízom benne, hogy nekem, de az egész válogatottnak is szerencsét hoz.

A 20 éves kézilabdázó jó kedve nem véletlen, a Mosonmagyaróvár 4. az NB I-ben, négymeccses győzelmi szériával, a Fradi ellen bravúrdöntetlennel.

„Klubcsapatommal igazán jó időszakot élünk át, de nem csoda, hisz kiváló közösség, fantasztikus játékosokból áló csapat vagyunk. De nem szeretnék elfeledkezni a szakmai stábról, amely emelt szintű munkát végez, így az eredmény nem véletlen. Nem szoktam magam értékelni, de nem tagadom, boldog vagyok, hogy e közösség, csapat tagja vagyok – tette hozzá Lancz.

Visszatérve a válogatotthoz: a szakmai stáb bízik benne, hogy az eddigi párosmeccseken tapasztalt kezdeti összeomlást ezúttal elkerülik. „Csakis győzelemben gondolkodhatunk Vágsellyén, egyébként esélyünk sincs a továbbjutásra – szögezte le Peter Pčola, a nemzeti csapat másodedzője (és egyúttal a helyi Duslo mestere).

A vb-mezőnynek már tagja a házigazda Dánia, Svédország és Norvégia, valamint az Eb-ről kijutott Franciaország, Montenegró és Hollandia.

A november 30. és december 17. között sorra kerülő torna mérkőzéseit Herningben, Koldingban, Oslóban, Trondheimben, Malmőben és Göteborgban rendezik. A világbajnok kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak érte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?